Aktuális

Hasfájásnak kínozta Tildát, perceken belül azonban az egész élete megváltozott

Bors

Létrehozva: 2021.10.12.

Megdöbbentő történetről számolt be egy fiatal anyuka, aki nemrég világra hozta második gyermekét.

A 23 éves Tilda Kantala az egyik reggel hasfájással ébredt, mivel másra nem tudott gondolni, azt hitte, hogy valami rosszat evett. Nyolc perccel később életének legnagyobb megdöbbenését élte át, amikor világra hozta kisbabáját.

A finnországi Turkuban élő fiatal nőnek ugyanis fogalma sem volt arról, hogy hónapok óta áldott állapotban van. Először egy kis égető fájdalmat érzett, majd hatalmas kínok törtek rá.

– Nem olyan volt, mint a normális fájások, de aztán jött egy nagyon ismerős érzés, a nyomásra való késztetés. Ekkor jöttem rá, hogy vajúdok, és hamarosan világra hozok egy babát vagy babákat. Ekkor még nem tudtam semmit – emlékezett vissza Tilda a történtekre, akinek ekkor már volt egy kétéves kislánya.

Az édesanya arról is beszámolt, hogy a menstruációja normális volt a terhessége alatt, és semmilyen rosszullétet nem tapasztalt. Az viszont beismerte, hogy egy kicsit meghízott, de úgy gondolta, hogy ez normális.

Amikor a mentők megérkeztek, a kis Alec már megszületett. Őt és Tildát kórházba vitték, hogy megvizsgálják, mivel a nő a terhessége alatt nem volt semmilyen vizsgálaton.

Négy nappal később az édesanya hazavihette Alecet a kórházból, aki most már három hónapos, és jól érzi magát. Tilda azt mondja, miután túljutott a kezdeti sokkon, elfogadta, hogy két kisgyermek anyukája lett.

– Össze voltam zavarodva, féltem, szorongtam. Már így is egyedül voltam, egyedülálló anyaként a lányom mellett, és most még egy jött az életünkbe. Szerencsére a baba tökéletesen rendben volt és egészséges. Megbarátkoztam a történtekkel. Eltartott néhány hétig, de most már jól vagyok. Boldog, egyedülálló, kétgyermekes anyuka vagyok – jelentette ki a Mirror oldalának Tilda. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715024111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194080_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezekben az európai országokban most terrortámadásokra figyelmeztetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715024111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715024111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715024111
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?