Aktuális

Elképesztő: hatalmas verekedés tört ki a szentmisén, a rendőröknek kellett véget vetni a bunyónak

Bors

Létrehozva: 2021.10.29.

A hívek próbálták védeni a papot.

A Twitteren közzétett videón látható, amint a pap arra kéri az egyik hívőt, hogy hagyja el a Washington állambeli, lakewoodi St Frances Cabrini Templomot, ugyanis birtokháborítást követett el jelenlétével. A maszk nélkül térdelő férfi ennek azonban nem akart eleget tenni, így a pap kérte a jelenlévőket, hogy hívjanak rendőrt. A múlt vasárnapi istentisztelet természetesen egyből félbeszakadt, mivel a férfi felment a szószékre, majd elindult a pap felé, akinek egyből a segítségére sietettek a gyülekezet tagjai.

A vita hevében hatalmas lökdösődés kezdődött, majd leteperték az agresszort. A férfit végül nagy nehézségek árán felemelték és kivitték a templomból, ahol átadták a rendőröknek.

A hatóságok előtt nem volt ismeretlen a férfi, ugyanis többször is elkövetett már birtokháborítást, emellett a maszk viselési kötelezettségeknek sem tett soha eleget.

"Viselkedése egyre rosszabbá és kiszámíthatatlanabbá vált. Folyamatosan sértő és fenyegető magatartást tanúsított, amely nemcsak engem, hanem a plébániát és az iskola személyzetetét is sújtotta. Az adott körülmények között a plébániának és az iskolának nem volt más választása, mint távolságtartási végzést szerezni ellene a Lakewoodi Rendőrkapitányságtól. Ezt azonban figyelmen kívül hagyta vasárnap" - mesélte a KIRO 7-nek Brunet atya.

(via)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek