Aktuális

Egy nőt és egy férfit is feláldozott istenének egy  lelkész és gyülekezete

Bors

Létrehozva: 2021.10.29.

Az önjelölt próféta, Kevin O. Smith, és gyülekezetének a tagjai a vád szerint elvágták egy 39 éves nő, Tanecka Gardner és egy ismeretlen férfi nyakát. A két áldozat mellett három másik személyt életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

Az emberáldozatot bemutató lelkészt a hívekkel együtt letartóztatták. Az eddigi információk alapján az „emberáldozatok” napján Smith utasította a gyülekezeti tagokat, hogy öltözzenek fehérbe, csomagolják be a mobiltelefonjaikat alufóliába, hagyják otthon a készülékeket, és menjenek a templomba.

- A bárka most töltődik be! Azonnal induljatok fehérbe öltözve. Ez egy római katolikus áldozat- nem lesznek túlélők- írta a lelkész híveinek a Facebookon

Az áldozatként felajánlott és elvágott torokkal megtalált nő barátai a Jamaica Observernek elmondták, hogy a nő a halála előtti hetekben alapvető élelmiszerekből és más termékekből vásárolt be, mivel Smith azt mondta a híveinek, hogy hamarosan árvíz söpör végig Jamaikán.

A helyszínen a rendőrség további potenciális áldozatokat, meztelen férfiakat és állatokat is talált. A hatóságok a Smith ellen gyermekekkel szembeni szexuális visszaéléssel kapcsolatos eljárást is indítottak, ugyanis pedofil vádak is felmerültek az önjelölt lelkésszel kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116814
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197987_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198262_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198229_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116814
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116814
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116814
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos