Aktuális

Belecsapott a villám, 175 emberrel a fedélzetén zuhant le egy repülőgép

Bors

Létrehozva: 2021.09.29.

Az emberek sikoltoztak és sírtak, miközben a repülőgép zuhant és rázkódott. Többen fohászkodni kezdtek és rettegtek, hogy pillanatokon belül életüket fogják veszíteni.

Az orosz Azur Air Boeng 737-900-as típusú repülőgép 175 emberrel a fedélzetén került bajba egy vihar miatt. A repülőgép éppen a a délnyugat-oroszországi Szocsihoz, a fekete-tengeri üdülőhelyhez tartott, amikor belecsapott egy villám.

A gép több száz métert zuhant a levegőben, mire a pilótáknak sikerült csodával határos módon visszanyerniük az irányítást. Ám akkor még nem ért véget a megpróbáltatásaik, ugyanis kényszerleszállást kellett megkísérelniük. 

Az emberek sikoltoztak és sírtak, miközben a repülőgép zuhant és rázkódott. Az egyik utas úgy emlékezett vissza a drámai pillanatokra, hogy akkor búcsút mondott az életének. 

- Belénk csapott a villám. Hangos csattanás és egy fényes villanás történt, majd a palackok és más apró tárgyak szóródtak mindenfelé az utastérben – mondta az utas a Mirror oldalának. 

A gép, amely aznap korábban indult Ekanterinbergből, a baleset miatt kénytelen volt megszakítani az útvonalát, és sikeresen kényszerleszállást hajtott végre a Szocsitól mintegy 180 mérföldre északra fekvő Krasznodarban.

Az egyik turista, Anna elmondta, hogy mindenki sokkot kapott: - Egy nő mellettem keresztet vetett. Eszembe jutott az összes ima, amit ismertem. Amikor belecsapott a villám, megfordultam. Egy közelben ülő férfinak olyan félelem volt a szemében életem végéig emlékezni fogok rá. 

Miután a pilótáknak sikerült biztosan lerakni a repülőgépet, az utasok állva tapsoltak, hogy tiszteletüket és hálájukat fejezzék ki a számukra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715078111
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715078111
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715078111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715078111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715078111
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?