Bodrogi Gyula: Én egy együttérző sportvadász vagyok

Az 1971-es vadászati világkiállítás után lett hivatalos vadász Bodrogi Gyula. De, hogy pontosan mikor kezdődött nála ez a vonzódás ez iránt a sport iránt, a Nemzet Színésze nem tudja megmondani. Mert szerinte ez mindig benne volt, nem hiába járta az erdőket csúzlival a kezében már gyermekkorában is.

– Mindig magam csináltam a csúzlimat – mesélte a Borsnak Bodrogi Gyula. – Egyszer a második világháború kellős közepén a kis Császár gyerekkel, akiknek vendéglőjük volt, lent a borospincéjükben találtunk autógumikat, a németek ott raktározták. Na abból vágtunk csíkokat a csúzlihoz, roppant boldogok és elégedettek voltunk. Aztán szépen visszaraktunk mindent a helyére. Hónapokig keresték, hogy kik voltak az elkövetők. Persze a szüleink előtt lebuktunk, ők rájöttek, el is vették a csúzlit, csak akkor kaptuk vissza, amikor az oroszok bejöttek.

A Kossuth-díjas színművész mindig jól bánik a szavakkal, de azt mondja, képtelen megfogalmazni, pontosan mit jelent neki a természet, a vadászat.

– Azt érezni kell, nem lehet leírni – folytatta.  De aki egyszer belekóstol, azt utána mindig hajtani fogja a vágy, hogy újra menni kell. A természet közelségében lenni adomány, az ötven évvel ezelőtti világkiállításon szerettem bele a vadászatba, és az aktívan vadászó Benkő Gyula kollégám vitt el magával egyszer, ő egyengette az utamat. Később meg én vezettem be Hofi Gézát, meg Haumann Pétert. Hosszú évtizedeken keresztül jól megfértek egymás mellett a vadászok, és akik nem vadásztak. De most megint előtérbe került a téma, van, akik elítélik, mert az öldöklést látják benne. Pedig a hivatásos vadász nemcsak kilövi a beteg, selejtes állatokat és megakadályozza a túlszaporulatot, hanem ő az, aki nyalósót visz nekik, vizet vagy takarmányt, ha nincs nekik. És ha a vadászt megkérdezik, sajnálja-e a vadat, azt mondja nagyon. Mindenkinek megvan erről a véleménye, és ez így van jól, senkit nem kell meggyőzni a másik igazáról.

Bodrogi Gyula rengeteg vadászaton vett részt, és még most is alig várja, hogy az erdőket járja. Sok vadat ejtett el, nem is tudja melyikre emlékezzen legszívesebben.

– Talán a muflon kost mondanám, egy vadásztársaságtól kaptam engedélyt, hogy egyet kilőjek. Születésnapi ajándék volt, Angéla a párom is velem volt, ráadásul ő látta meg először a muflont, vadász lett abban a pillanatban. Ez is egy szép közös emlékünk, amelyekből rengeteg van a megismerkedünk óta – zárta a Kossuth-díjas színész.