Aktuális

Még előtte állt az élet: lift zúzta agyon a tinit

Bors

Létrehozva: 2021.09.02.

Barátai végignézték a fiatal fiú halálát.

Horrorfilmbe illő halált halt egy tehetséges 18 éves sportoló, amikor két iskolatársával beszállt egy liftbe. Míg a másik két srác ki tudott szállni a felvonóból, amikor a tini kilépett volna, az zuhanásba kezdett.

A tragédia a georgiai Atlantában történt. Az áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, csupán a baleset körülményeit. A lift abban a pillanatban kezdett el zuhanni a harmadik emeletről, mielőtt a fiú kiszállt volna. Két barátja – akik előtte szálltak ki – tehetetlenül nézték végig társuk halálát.

– Mindannyian a suli miatt jöttünk ide. Én három hete érkeztem, és rögtön összecsiszolódtunk. Így látni valakit, aki közel állt hozzád, nagyon fájdalmas – mesélte a két szemtanú közül az egyik, aki noha csak hetek óta ismerte az áldozatot, máris összebarátkoztak. 

Elkerülhető lett volna a tragédia?

A tehetséges amerikaifootball-játékos halála könnyen elehet, hogy elkerülhető lett volna. A meghibásodott liftet ugyanis már régen ki kellett volna vizsgálni. Az utolsó – évenként esedékes vizsgálatot – ugyanis 2019 augusztusában végezték el, a 2020 augusztusi elmaradt – írja a Daily Star.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963209
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963209
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák