Aktuális

Az év nyereményjátéka: lottón sorsolták ki a drogbáró luxusvilláját

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

A Köpcös becenevű hírhedt drogbáró jelenleg is sitten ül Amerikában, eközben hazájában, Mexikóban milliárdos vagyonát sorsolják szét a nép között.

Forrás: YouTube

Hatalmas izgalom előzte meg a mexikóiak föggetlenségi napját, szeptember 16-át. A szokásos készülődés mellett ugyanis nem mindennapi nyereményjátékot hirdettek meg az országban: egy élőben közvetített nyereményjátékon, lottón sorsolták ki híres drogbárójuk, Joaquín Guzmán, azaz ismertebb nevén a Köpcös egyik millós értékű culiacáni luxusvilláját. A szerdai sorsoláson egyébként több, nagy értékű nyereményhez is hozzá lehetett jutni, ezek között több olyan ingatlan volt, amiket bűnözőktől koboztak el, a főnyeremény pedig az Azteca stadion egyik páholyának bérlete 2065-ig. 

Ha nem is számított a főnyereménynek, azért a Köpcös villája sem volt éppen megvetendő: a Sinaloa-kartell bölcsőjének számító, 261 négyzetméter alapterületű házat kiterjedt alagútrendszer kötötte össze hat másik ingatlannal. Az egyik ilyen házból sikerült Guzmánnak – a fürdőkád alatti nyíláson, a csatornarendszeren keresztül – megszöknie, amikor a biztonsági erők le akarták tartóztatni 2014. február 17-én – írta a Híradó

Bár a férfi elfogása után több börtönből is meglépett, végül lecsukták, és a most 64 éves Guzman jelenleg is a rácsok mögött csücsül Amerikában. Házát akkor bocsátották a lottózók rendelkezésére, miután több árverés után sem találtak rá megfelelő vevőt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715069112
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715069112
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715069112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715069112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715069112
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?