Aktuális

Kemény világ vár az oltatlanokra Nyugat -Európában

Bors

Létrehozva: 2021.09.24.

<p>Magyarországon már rég eltörölték a koronavírus-járvány miatti korlátozások nagy részét, és egyelőre nem is tervezik ezek visszaállítását. Azonban több európai uniós országban szigorú intézkedést vezettek be, ami leginkább az oltatlanokat sújtja.</p>

Hazánkban június végétől, az 5,5 milliós oltottság elérése után oldották fel a pandémia miatt bevezetett legtöbb szabályozást, azóta nem kell maszkot viselnünk, létszámkorlátozás nélkül mehetünk boltokba, nem kérnek védettségi igazolványt az éttermekben, szállodákban, színházakban mozikban, csak a tömegrendezvényeken. Bár valószínű, hogy a fertőzöttségi számok megugrásakor itthon is számíthatunk némi korlátozásra. De korántsem olyan szigorúakra, amiket a tőlünk nyugatra fekvő uniós államokban vezettek be, elsősorban az oltatlanok esetében. 

Ausztria:

Nem kap segélyt, aki nem oltat

Az AMS, az osztrák munkaügyi hivatal megvonhatja a munkanélküli támogatást azoktól, akik azért utasítanak el több felajánlott állást, mert a munkakör betöltését oltottsághoz kötik. Ausztriában ugyanis a munkáltatóra bízzák, hogy kérnek-e az alkalmazottaktól védettségi igazolást. Az iskolákban még mindig tart a heti háromszori PCR-teszt kötelezettség. Szeptember 15-től élelmiszerboltokban, gyógyszertárakban, drogériákban és tömegközlekedési eszközökön kötelező az FFP2-es maszk viselete. Az antigén teszt érvényessége 48 óráról, 24 órára csökkent.

Németország:

Nem jár táppénz az oltatlanoknak

Tervezik Németországban, hogy akik nem vették fel a teljes védettséghez szükséges vakcinák megfelelő adagját, és úgy betegedtek meg koronavírus fertőzés miatt, azok kieső fizetését nem fogják pótolni közpénzből. A szankció azokat érinti, akik életkora és egészségi állapota lehetővé tette volna az oltakozást.  Az oltottak és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozások nélkül vehetnek igénybe szolgáltatásokat, mehetnek rendezvényekre, szórakozóhelyekre, éttermekbe. Sok tartományban ( 16-ból 8-ban) az oltatlanokat negatív PCR-teszttel sem engedik be a legtöbb helyre. 

Franciaország:

A legtöbb munkahelyen kötelező az oltás

Franciaországban már nyár óta nem járhat étterembe, moziba, színházba, bevásárlóközpontba, nem utazhat vonattal vagy távolsági busszal aki nincs beoltva, nem esett át a fertőzésen, vagy nincs friss negatív tesztje. Kötelezővé tették az oltást az idősotthonokban, szociális intézményekben, a védettségi igazolást pedig minden olyan munkahelyen, ahol közvetlen kapcsolatban van az alkalmazott az ügyfelekkel. 

Olaszország:

Nem kapnak fizetést az oltatlanok

Olaszországban hazaküldheti a munkáltató a védettségi igazolással nem rendelkező alkalmazottat, akit bár nem bocsátanak el, erre az időszakra nem kap fizetést. Náluk augusztus elején vezették be a Green Pass igazolványt, amit azok kapnak meg, akik legalább 15 napja felvették a vakcina első adagját, vagy igazoltan átestek a betegségen, illetve friss negatív teszttel rendelkeznek. Ha valaki a Green Pass nélkül megy dolgozni, akár 1500 eurós, azaz 534 ezer forintnak megfelelő bírságot szabhatnak ki rá. Akik nem olthatók, azok mentesülnek ez alól. A törvény október 15-től lép életbe. 

Szlovénia:

Az otthonról dolgozóknak is kell védettségi

Az új kormányrendelet szerint minden olyan személynek kell rendelkeznie védettségi igazolással, aki közvetlen kapcsolatba lép másokkal, vagy olyan intézményben dolgozik, olyan tevékenységet folytat, ahol fennál a vírus terjedésének veszélye. A kivételek között az otthoni munkavégzés nem szerepel. Mindenkinek rendelkeznie kell QR-kódos Covid igazolvánnyal, amit minden szolgáltatás igénybevételénél fel kell mutatni, kivéve az élelmiszerboltokat és a gyógyszertárakat. A bevásárlóközpontokban azonban kötelező. Novembertől az állami hivatalokban nem fogadják el a negatív tesztet, csak védettséggel rendelkezők dolgozhatnak a szférában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák