Aktuális

Itt az új #METOO botrány! A főszereplő ismét Havas Henrik?

Bors

Létrehozva: 2021.09.23.

Már sok ezren megnézték és villámgyorsan terjed a neten az a felvétel, ami Havas Henrikről és állítólag egyik tanítványáról készült.

Úgy tudni, hogy maga a tanítvány készítette és hozta nyilvánosságra, mert meglehetősen kényelmetlenül érezte magát a lényegében kényszerű szituációban. Ami ha jól értjük, egyfajta sajátos helyzetgyakorlatnak indult a tanár és tanítvány szerepében. A végkimenetel azonban csak egy lehetett.

Hasonló történetek miatt ítélték az Amerikai Egyesült Államokban 23 év börtönre a híres hollywoodi filmproducert, Harvey Weinsteint, akit utólag jelentett fel több tucat nő. Azt állították, hogy irányító helyzetével, pozíciójával visszaélve hozott létre olyan szituációt, amit aztán nem mertek visszautasítani. Utólag az amerikai bíróság több esetben erőszaknak minősítette a történteket. Az amerikai producer azzal védekezett, hogy ő a korábbi évtizedekben így szocializálódott.

Nem tudni még, hogy Havas Henrik ellen érkezett-e ebben az ügyben büntetőjogi feljelentés, s hogy léteznek-e a kikerült felvételnek további részletei, esetleg vannak-e más tanítványok akik rendelkeznek hasonló felvételekkel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714996818
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714996818
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714996818
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714996818
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika