Aktuális

Kiderült: ez vezérelte B. Zoltánt, amikor kiirtotta a volt családját Dunakeszin - Videó

Bors

Létrehozva: 2021.09.14.

<p>Borzalmas családi gyilkosság történt Dunakeszin, a tragédiáról Kátai Elek alezredes és Kitanics Márk pszichológus nyilatkozott.</p>

Forrás: Bors

Volt anyósával, volt feleségével és hétéves kisfiával végzett vasárnap este B. Zoltán Dunakeszin, aki a bestiális gyilkosságok után maga ellen fordította fegyverét. Mint a Bors megírta, a hajdani pár a láthatáson veszett össze, eztán dördültek el a lövések.

A ma reggeli Mokka vendége volt Kátai Elek, alezredes és Kitanics Márk, pszichológus, akik szakértelmükkel magyarázatot próbáltak találni az egész országot felkavaró tragédiára.

Minek volt nála a fegyver?

Kitanics Márk azt mondta, elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az apa készült a gyilkosságra és ezért volt nála a vadászfegyver, de éppúgy felmerülhet annak a lehetősége is, hogy egyszerűen a csomagtartóban felejtette a gyilkos fegyvert, feszültségkeltő helyzetbe került, amiből nem látott más kiutat.

– Beszűkült a gondolkodása, beszűkült a figyelmi fókusza és ennek kapcsán az agresszív viselkedése került előtérbe – magyarázta a pszichológus, aki hozzátette, ha készült a gyilkosságokra B. Zoltán, annak vélhetően voltak jelei.

– Elejtett mondatoknak, olyan információknak, amit kicsit viccesen ért. Ezt nem mindig ismeri fel a környezet – mondta.

Beszűkült tudatállapot

Kátai Elek eztán ismét a beszűkült tudat jelentőségére hívta fel a figyelmet és elmagyarázta, hogy ezek az emberek nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól.

A feleség mellett felbukkant egy új udvarló, ami okozhatta ezt a dolgot. Minden másban az ilyen emberek tökéletes megítélésben vannak, de abban a pillanatban, hogy azt érzik, hogy nem elég, hogy a családjukat elveszthették, hanem még a szerettüket is egy másik férfi fogja birtokolni, valami miatt bekattannak, így szokta ezt mondani a szakzsargon. Ha ez egy elhúzódó folyamat volt a rendőrségnél, néha megtalálhatóak ezek a segélykiáltások – vette át a szót Kátai Elek arra utalva, hogy a meggyilkolt anya, Melinda többször jelezte, hogyB. Zoltán zaklatja.

Volt fegyverviselési engedélye

Kitanics Márk emlékeztetett arra is a műsorban, hogy B. Zoltán engedéllyel tartotta a vadászfegyverét, mely engedélyhez szükséges pszichológiai vizsgálat.

– Ha egy „acting out” személyiségről van szó, akiben sokáig gyűlik a feszültség és tartósan nem engedi ki, egy apróság is kiválthatja ezt az eltúlzott agressziót. Rájuk szoktuk azt mondani, hogy pedig milyen rendes ember volt.

Ezért ment be a gyilkosságok után a házba

B. Zoltán azok után, hogy volt családját a kapuban kíméletlenül kivégezte, bement a házba és ott vetett véget a saját életének. Ennek kapcsán még felmerült, hogy esetleg kereshetett valakit. Kátai Elek erről azonban azt mondta, ezt nem tartja valószínűnek, inkább azt, hogy mire B. Zoltán a cselekménye végére ért, a tudata némileg letisztult és tisztába került azzal, hogy neki itt nincs tovább. Az élete értelmét vesztette azáltal, hogy a szeretteit elvesztette.

Hogy mi volt a valódi ok és indíték, valószínűleg sosem fog kiderülni. A rendőrségnek az ilyen bűncselekményekben mindig maradnak hiányos foltok, hiszen az elkövető végzett magával, soha nem fogja már tudni elmondani, milyen szándékkal érkezett vasárnap este Dunakeszire.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194751_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715063711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715063711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715063711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?