Aktuális

Macskakaján élt a hatéves kislány – horror, miből mentették ki

Bors

Létrehozva: 2021.09.02.

Pokoli körülmények közt tartotta anyja azt a hatéves kislányt, akit végül a hatóságok mentettek ki a horrorból.

– Bevallom, az idősebbik lányomra több figyelmet fordítottam – magyarázta tettét az a 35 éves, anyának csak nagy nehezen nevezhető nő, aki egy ablaktalan helyiségben, 19 macska társaságában tartotta hatéves kislányát, és egy 66 éves férfit fizetett azért, hogy etesse a macskákat – és ha már ott van, a macskakajával a gyereket is.

A kislányra márciusban találtak rá az orosz hatóságok Taldom városában. A gyermek koszban, mocsokban élt, négykézláb közlekedett, és minden jel szerint macskaeledelen élt túl – ráadásul láthatóan macskának is képzelte magát. Anyja, a 35 éves Yurate-Alprika Raine egy másik ingatlanban lakott 12 éves lányával, és csak nagyjából hetente egyszer látogatta meg a bezárt kisebbik gyermeket, hogy kitakarítson körülötte.

A nő később arról beszélt: hároméves koráig rendesen nevelte a kislányt, akkor azonban kezdett problémássá válni – számolt be az esetről a Daily Star.

Yurate-Alprika Raine bűnösségét a közelmúltban mondta ki az orosz bíróság.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek