Aktuális

Az év botrányos ítélete: 129 esetért 2 év börtönt kapott a szexragadozó

Bors

Létrehozva: 2021.09.25.

<p>A bíróság döntése megbotránkoztatta a népet.</p>

Forrás: Pexels.com

129 bizonyított szexuális bűncselekmény elkövetéséért csupán 2 év felfüggesztett börtönbüntetést és 4200 euró pénzbírságot kapott egy 45 éves férfi a németországi Ulmban. A bíróság döntése óriási közfelháborodást keltett, és a helyzetet tovább súlyosbítja a tény, miszerint áldozatai közül kettő kiskorú volt.

A férfi részben beismerte tetteit, melyeket 1996 és 2005 között követett el. A nyomozók meggyőződése alapján közel 400 szexuális bűntett köthető a nevéhez, amiből csak 129-et sikerült bebizonyítani – írja a Spiegel.

A vádlott 20 és 29 éves kora között lehetett tettei elkövetésekor, áldozatai közt pedig 6 és 13 év közötti gyerekek is voltak. Ráadásul a bíróság vélekedése szerint az elkövető a saját lakásán több alkalommal is megerőszakolhatta féltestvérét és rajta kívül még négy nőt.

A német sajtó egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy a törvényszék miért döntött ilyen enyhe ítélet mellett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190104_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még soha nem történt a világelitbe jutó magyar hokiválogatottal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002511
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya