Aktuális

Orvosi csoda: Egy nő 40 éve egy szemhunyásnyit sem aludt

Bors

Létrehozva: 2021.09.09.

Sosem fáradt az asszony, aki négy évtizede nem aludt. Éjszaka, míg mások alszanak, ő házimunkát végez, hogy elfoglalja magát.

Li Zhanying a kínai Honan tartományban él férjével és rettentő furcsa betegségével. A 45 éves nő – a saját elmondása szerint – utoljára 5 éves korában aludt. Eleinte az orvosok és a barátai sem hittek a nőnek, és mindenáron be akarták bizonyítani, hogy nem mond igazat. A szomszédok ezért maratoni kártyapartit szerveztek, azonban senki sem bírt addig ébren maradni, mint az évtizedek óta nem alvó Li.

Az álmatlansággal küzdő nőnek a gyógyszerek sem segítenek: hiába vesz be erős altatókat, a várva várt hatás sorra elmarad. 

A nő férje elmondta: az összeköltözésük után több furcsaságot is tapasztalt, mint például azt, hogy felesége az éj leple alatt minden házimunkát elvégzett.

A házaspár végül egy pekingi alvásklinikán kötött ki, ahol eleinte az orvosok is értetlenül álltak a nő állapota előtt. Végül Li agyhullámait elemezve kiderült, hogy időnként mégis alszik, csak egészen másként, mint a többi ember. A pekingi orvosok 48 órán keresztül figyelték az asszony agyhullámait, ekkor derült ki, hogy igazából napi 10 percnél is kevesebbet alszik, de sokan ezt sem veszk észre, mert közben ugyanúgy képes beszélgetni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990212
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990212
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika