Aktuális

Nem csak a kocsmába való: Levesekhez, desszertekhez is passzol a sör

Bors

Létrehozva: 2021.08.29.

Hamarosan itt az ősz, vele pedig a sörfesztiválok szezonja. Ilyenkor érdemes olyan ételeket választani, amikhez párosíthatunk egy jó korsó sört.

A sörnek több pozitív élettani hatása, ha mértékkel fogyasztjuk. Ugyanakkor nemcsak főételek, de előételek, levesek vagy desszertek mellé is ihatunk egy pohárral a nemes nedűből. Lenk Zsolt, a Dreher sörvacsorák séfje elmondta a Borsnak, mire kell ügyelni egy sörös menüsor összeállításánál.

– Legelőször figyelembe kell vennünk azt, hogy milyen arányban legyenek egymással az édeskés és kesernyés, illetve aromás sörök. Amikor átgondoljuk, milyen alapanyagok állnak rendelkezésre, amik lehetnek szezonálisak, és be tudjuk őket szerezni, hozzápárosítjuk a megfelelő sörfajtákat – kezdte a séf.

Vigyázni kell arra, hogy a sör tipikus jegyei, és az ételek fűszerezése, ízesítése egyensúlyban legyenek egymással,

ne tolják el és ne emeljék ki túlságosan a másikat. Az első sörvacsorát 2015-ben szerveztük, a menüsor – beleértve a sörtípusokat is – azóta formálódik. A legutóbbi menüt Vásárhelyi István sörgasztronómussal együtt alkottuk meg, majd a csapatommal mintegy két napig dolgoztunk a megvalósításon – mesélte Lenk Zsolt.

Előétel: Hideg karalábés almaleves

Hozzávalók: karalábé, alma, író, turbolya olaj

Egy tányérba két kanálnyi almát és egy kanál karalábét teszünk. Az íróra folyassunk egy kicsi turbolya olajat, amivel feldobjuk a színét és az ízét is. Fontos, hogy a kb. 2 dl írót a tányérban lévő almára és karalábéra öntsük rá.

A séf javaslata: A leves esetében az alma savanykás, míg a karalábé édeskés, a kefír és a turbolyaolaj pedig frissességet kölcsönöz a fogásnak. Krémes, világos sör passzol ehhez az ételhez.

Főétel: Csülökpörkölt préselve malátás pásztortarhonyával

Hozzávalók: pörkölt (főtt csülökkel), maláta, tarhonya, koktélparadicsom, savanyúság

Egy adaghoz kb. 15 dkg húsra lesz szükségünk. A pörköltöt addig főzzük, amíg a csülök kellemesen omlós nem lesz. A malátaszemeket megpirítjuk, mielőtt a megfőtt tarhonyához keverjük. A kész malátás tarhonyát piros és sárga koktélparadicsom-szeletekkel díszítjük. A pörkölthöz malátás házi kenyeret is süthetünk.

A séf javaslata: Arra törekedtünk, hogy egyensúlyban legyen a kissé frissítő, illetve az édes-keserű ízek aránya. A tarhonyához felhasznált malátát a fogást kísérő kenyérbe is beletettük. Kellemes, aranyszínű sör dukál ehhez a főételhez.

Desszert: Banana split

Hozzávalók: kis méretű banán, kókuszreszelék, étcsokoládé fagylalt

A banánt mousse-ként készítjük elő. Egy pici étcsokit megolvasztva tehetünk a banán mellé. Fontos, hogy jó minőségű fagylaltot válasszunk, amiből egy gombócot tegyünk a tányérra. A fagyit körben kókuszreszelékkel díszítjük.

A séf javaslata: Ez egy alapvetően könnyű desszert, kifejezetten a csokoládéra és a banánra kihegyezve. Egy jó barna sör kitűnően illik hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák