Aktuális

Kutatás bizonyítja: ennyire védheti a gyerekeket a koronavírus-vakcina

Bors

Létrehozva: 2021.08.27.

A WHO igazgatója is azt mondja: fontos a kisebbek Covid elleni oltása. A tizenévesek immunrendszere erősebb, így tovább maradnak védve a vírus ellen. 

A gyerekek 85 százalékát kellene oltani

Hamarosan itt az iskolakezdés, eddig a 700 ezer 12–18 évesből 167 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást. A nyájimmunitás eléréséhez a korosztály 85 százalékát be kellene oltani, most 24 százaléknál tartunk. Hogy elkerüljük a járvány berobbanását, a szülőknek nem szabadna halogatni a gyerekek beoltását. 

A WHO igazgatója kedden, a Budapesten tartott konferencián elmondta, hogy ha az oltatlanok többsége felvenné a vakcinát, nagyobb biztonságban lennénk a küszöbön álló negyedik hullám idején. Szorgalmazta ő is a gyerekek oltását is.

Jövőhéten kezdik oltani azokat a 12 év felettieket saját iskolájukban, akiknek szülei igényelték a vakcinát. A szakemberek szerint nemcsak a jelenléti oktatás fenntartása miatt fontos a gyerekek oltása, ezzel a gyerekek és a rizikócsoportba tartozó családtagjaik is nagyobb biztonságban tudhatják magukat az ősszel esedékes járványhullám idején. Aki lekésett az iskolai regisztrációról, az eeszt.gov.hu oldalon keresztül még bármikor tud időpontot foglalni gyerekének a közeli oltópontra. 

16-18 éves korban a legerősebb az immunrendszer

Prof. dr. Tóth Sándor virológus a Borsnak elmondta, hogy a gyerekekre nem veszélyesebbek az oltások, mint a felnőttekre. Már csecsemőkorban megkapják az első kötelező oltást, a BCG elleni vakcinát. Az immunrendszer folyamatosan érik, 16-18 éves korban a legerősebb. Utána fokozatosan csökken a teljesítőképessége, 65 éves korban a 16 évesekéhez képest a felére. Azt nem szabad elfelejteni, hogy az immunválasz erőssége és tartóssága nem ugyanaz. A szakember szerint egy 16 éves és egy 70 éves immunrendszere ugyanúgy reagál a kórokozóra, ám az idősebbeknél azért alakulhat ki súlyosabb kórkép, mivel kevesebb immun memóriasejt termelődik náluk. A vakcinavédelmet is ezért törheti át könnyebben a vírus, mint a fiataloknál. 

Náluk is lehetnek fertőzés utáni szövődmények

Dr. Bense Tamás gyermekorvos úgy fogalmazott, hogy bár még nem telt el túl sok idő az első 12 évesek vakcinációja óta, de a gyerekek igen jól reagálnak az oltásra. Alig fordul elő náluk oltási reakció, maximum egy kis bőrpír a szúrás helyén, emellett nincs olyanról tudomása, hogy bármelyik újrafertőződött volna. Valószínűsíthető, hogy a delta variáns esetében is nagyobb védelmet fog nyújtani a covid elleni oltás. 

Az lenne az ideális, ha iskolakezdésre az oltható gyermekek háromnegyede felvenné a vakcinát

– hívta fel a figyelmet a doktor. 

Sok szülő érdeklődik a gyerekek oltásával kapcsolatban, de később derül ki, hogy valójában hány százalékuk fog élni a lehetőséggel. Bár a kicsik viszonylag könnyebben esnek át a betegségen, maximum egyhetes náthával, gyengeséggel, 1-2 napos hasmenéssel felgyógyulnak belőle. 

Nagyon fontos lenne az ő koronavírus-elleni védelmüket is biztosítani, ugyanis még ha tünetmentesen is esnek át a betegségen, súlyos szövődmények alakulhatnak ki náluk is. Hetekkel a felgyógyulás után előfordult egy-egy gyereknél, hogy hajhullás, fáradékonyság, ízületi fájdalom. Voltak, akik depressziósak lettek, emésztési panaszok jöttek elő. Ijesztő tüneteik is lehetnek a poszt-covidos gyerekeknek, indokolatlan, hirtelen fellépő magas láz, aluszékonyság, eszméletzavar figyelmeztethet a komolyabb bajra – magyarázta a doktor, aki hozzátette: a gyermekek könnyen vírusterjesztőkké válhatnak, a sokkal fertőzőképesebb delta variánssal a több mint féléve oltott nagyszülőjüket is akaratlanul megbetegíthetik. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek