Aktuális

Floridai kettős gyilkosság: itthon is eltemették a lemészárolt Zoltánt

Bors

Létrehozva: 2021.07.17.

Két országban is elbúcsúztatták azt a Floridában élő magyar férfit, akit saját felesége lőtt agyon közös otthonukban, márciusban.

Mint arról a Bors is írt, P. Ildikó és Zoltán idillinek tűnő kapcsolatban éltek floridai otthonukban két csodaszép kislányukkal, amikor egy nap már csak a két holttestet találta meg a rendőrség, ugyanis Ildikó a gyilkosság után magával is végzett.

A két árván maradt kislánynak a helyi magyar közösség hatalmas összefogással gyűjtött pénzt, hogy az elviselhetetlen gyász közepette legalább az anyagi gondok ne gyötörjék a gyerekeket.

Információink szerint a házaspárt eltemették, méghozzá külön szertartás keretében, Zoltánt pedig két helyen, szülőhazájában és választott otthonában is végső nyugalomra helyezték.

Úgy tudjuk, hogy áprilisban Floridában, míg pár napja Kiskőrösön is elbúcsúztatták. Idősebbik kislánya, Kíra megható üzenettel búcsúzott édesapjától.

– Az életben vannak hullámvölgyek, és ez egy szörnyű baleset volt – írta az összetört kislány.

– Nagyon szerettem édesapámat, nagyon sok vidám utunk volt együtt a világ minden táján. Sokat jelent nekem, hogy tudom, ő még mindig itt van velem – írta.

Kifejtette, hogy Zoltán fantasztikus, gondoskodó apa volt, aki mindent megadott családjának. Édesanyja tettéről szűkszavúan írt.

– Az emberek soha nem fogják megtudni a teljes történetet – írta szomorúan.

Tudom, hogy nagyon szeretett minket. Szeretlek, Apa!

Mint azt korábban megírtuk, a lányokhoz kiutazott apai nagymamájuk, azonban a gyerekek úgy döntöttek, inkább Amerikában maradnak. Jelenleg, úgy tudni, egy ismerősük gyámsága alatt élnek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070311
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?