Aktuális

Fejjel lefelé, az udvari vécébe gyömöszölte Jolika nénit gyilkosa, majd évekig zsaruként dolgozott N. Zsolt

Bors

Létrehozva: 2021.07.09.

A gerencsapáti családapa 25 évvel ezelőtt gyilkolhatott, korábban katonaként és rendőrként is szolgált. 

Forrás: Vaol/Cseh Gábor

Egész Gersekarát döbbenten nézte, ahogy a zsaruk elvezetik a falu egyik köztiszteletben álló családapáját, N. Zsoltot és édesapját, Istvánt. A most 45 éves férfit gyanúsítják azzal, hogy 20 éves korában brutális módon végzett a 84 éves H. Sándorné Jolika nénivel.

Vérbeli üzletasszony volt

A kegyetlen és eddig feltáratlan gyilkosság 1996 decemberében történt, amikor az egyik szomszéd ellátogatott a mindenki által ismert özvegyasszonyhoz, akinek már csak a holttestét találták meg, méghozzá fejjel lefelé, egy udvari vécében.

Kiderült, hogy a köztudottan pénzes, helyi zugkocsmát működtető nyugdíjast megfojtották, majd a holttestét a kerti budiba cipelték, a gyilkos pedig 30 ezer forint értékű aranyékszert és 50 ezer forintot vitt el a házból.

A zsaruk gőzerővel nyomozni kezdtek, hiszen gyanúsított bőven akadt: Jolika ugyanis, dacára idős korának, igencsak aktív volt: a kocsma mellett törökökkel és olaszokkal arannyal üzletelt, kölcsönzött és utakat szervezett a helyieknek, elképesztő kapcsolatrendszerrel rendelkezett.

Szerették a faluban

Hiába, minden nyom vakvágánynak bizonyult, a rendőrök mégsem adták fel a kutatást, a Nemzeti Nyomozóiroda leporolta a régi aktákat, és fejlettebb technikával kezdett nyomozni az ügyben, és – feltehetően a korábban rögzített DNS minta segítségével – végül nyomára akadtak a lehetséges tettesnek, a helyi, mindenki által kedvelt családapának, N. Zsoltnak. A falut sokkolták a hírek, főleg, hogy a zsaruk nem csak Zsoltot, hanem édesapját, Istvánt is elvitték, bár információink szerint őt azóta kiengedték.

Egyszerűen sokkolt minket az eset, ismertük Zsoltit, és az apját is. Egy átlagos családapa volt, feddhetetlen múlttal, most készült gimnáziumba íratni az ikerfiait – ingatta a fejét az egyik ismerős, aki elmondta, Zsolt családja is összezuhant a gyanú hírére.Zsolt édesanyja súlyos beteg, szegény asszony, az apukája, István is kiakadt, azt kiabálta: nem vagyunk gyilkosok – mesélte az ismerős.

Szolgált és védett

A gyanúsítás különösen azért sokkoló, mert kiderült: Zsolt nem csak katona, de pár éve rendőr volt.

Az ipari iskolába járt, nem fejezte be, helyette bevonult határőrnek. Mikor ezt megszüntették, ott leszerelt, és rendőrként kezdett dolgozni Vasváron, úgy tudjuk, hogy nyomozóként – mesélték. Azonban karrierjének pár éve rejtélyes módon vége szakadt.

Eljött a rendőrségtől, de mintha ezt titokként őrizték volna, mert nem tudta senki. Ugyan járt dolgozni, csak már nem oda. Erről mintha azt akarták volna, hogy senki ne tudjon – tették hozzá.

A gyors távozás oka a veol.hu szerint az, hogy a férfit idegileg nagyon megterhelte a munka, ezért mondott fel. Úgy tudjuk, Zolt ezután vasváron, művezetőként dolgozott, a beosztottai pedig kedvelték főnöküket. A férfit most nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, letartóztatásáról tegnap, lapzártánk után döntöttek. A meghallgatása azonban elhúzódott, ugyanis a férfi rosszul lett, ezért egy időre félbe is szakították azt.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek