Aktuális

A mutánsok ellen is véd: Kubában előállították az első latin-amerikai koronavírus elleni védőoltást

Bors

Létrehozva: 2021.06.22.

Kubában előállították az első latin-amerikai koronavírus elleni védőoltásokat, amely komoly hatékonyságot mutatnak a betegség ellen - jelentette be hétfőn a vakcinát kifejlesztő helyi laboratórium.

A tájékoztatás szerint az Abdala névre keresztelt vakcina, amelyet hamarosan engedélyeztetnek, három adag után mutat 92,28 százalékos hatékonyságot - közölte a Twitter közösségi oldalon BioCuba állami gyógyszeripari csoport, amit az MTI szemlézett. Az egység része a Géntechnológiai és Biotechnológiai Központnak (CIGB). Az Abdala a klinikai vizsgálatok utolsó szakaszában van, várhatóan június végén vagy július elején kapja meg a kubai hatóságok hivatalos engedélyét.

két nagyon hatékony vakcinát gyártanak

A hírt megosztotta Twitter oldalán Miguel Díaz-Canel kubai elnök, aki egyben gratulált a sikerhez. Azt írta, hogy annak az országnak a tudósai, amelyet a járvány két hulláma is sújtott, minden akadályt legyőzve, két nagyon hatékony vakcinát állítottak elő: a Soberana 2-t és az Abdalát. Néhány nappal korábban, szombaton a Finlay Vakcinák Intézete bejelentette, hogy az engedélyezés előtt álló védőoltása, a Soberana 2 hatvankét százalékos hatékonyságot mutat a háromadagos vakcina két adagjának beadását követően.

Ez egy "megnyugtató" eredmény, mert számol azokkal a vírusmutánsokkal amelyek a karibi országban már elterjedtek - mondta Vicente Verez, az intézet igazgatója a helyi sajtónak. Ennek a vakcinának is hamarosan meg kell kapnia a hatósági engedélyt. A várható engedélyezésük után ezek lesznek az első koronavírus elleni vakcinák, amelyeket Latin-Amerikában fejlesztettek ki és gyártanak, miközben a kutatók többször is elítélték az 1962 óta érvényben lévő és a Trump-kormányzat alatt megerősített amerikai embargó miatt felmerülő nehézségeket.

Hetven százalákos átoltottságot akarnak

A kubai kormány célja, hogy augusztusra a 11,2 milliós lakosság hetven százalékát, az év végére pedig a teljes lakosságot beoltják a koronavírus elleni vakcinával. Kuba az ellene elrendelt gazdasági embargó miatt az 1980-as években kezdett el gyógyszereket kifejleszteni. Az immunizációs programban szereplő tizenhárom vakcinából nyolc helyi gyártású.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016311
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016311
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?