Aktuális

Ne lepődjön meg, ha nemcsak szurkolókkal és rendőrökkel találkozik a Puskás Arénánál

Bors

Létrehozva: 2021.06.12.

Ne lepődjünk meg, ha a foci Eb-meccseire menet nemcsak szurkolókkal, rendőrökkel, hanem lovakkal és kutyákkal is találkozunk.

Az állatok nem csak cukik, vagy az otthonunkat védik, de a kivételes képességű négylábúak a rendvédelemben is remekül segítenek. A rendőrség a foci Európa-bajnokság idején tizennégy lovat és huszonhat kutyát von be a feladatok ellátásába azért, hogy minél nagyobb biztonságban érezhessük magunkat a mérkőzések előtt, alatt és után.

Folyamatosan tréningezik az állatokat

Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az Eb védelmi feladatainak hazai felelőse a tegnapi sajtótájékoztatón a Bors kérdésére elmondta: a lovak rutinos meccsre járók. Már korábban is alkalmazták őket nagyobb sporteseményeken.

A lovasrendőrök messziről is jól látható igazodási pontként funkcionálnak, emellett az útbaigazításban nyújtanak segítséget. A Puskás Aréna környezetében, párosával teljesítenek szolgálatot a mérkőzések napján – fogalmazott a dandártábornok, aki kiemelte: már külföldön is felfigyeltek a magyar lovasrendőrökre.

A huszonhat kutyával elsősorban járőrözni fognak. – A kutyákat folyamatosan készítjük fel a várható feladatokra, amikből aztán vizsgát tesznek. A járőrözés mellett a gyors reagálásban számítunk a négylábúakra, például akkor, amikor fel kell számolni egy rendbontást. A lényeg, hogy a kutyák higgadtan, a vezetőjükre hallgatva tegyék dolgukat – mesélte lapunknak Lakatos Tibor.

Az állatok szállításában részben klimatizált kutyaszállítók segédkeznek azért, hogy minél komfortosabb körülményekben dolgozzanak a szimatolók.

Mindenhol ott lesznek a rendőrök

A sajtótájékoztatón az is elhangzott: az Európa-bajnokság ideje alatt fokozott rendőri jelenlétre számíthatunk a fővárosban a Puskás Aréna és a Városliget környékén, a szurkolói zónában, a csapatok szállásának, edzésének környezetében, a sajtótájékoztatókon, a nagyobb forgalmi csomópontokban, valamint Pest és Fejér megyében, illetve az autópályákon. Lakatos Tibor a tájékoztatón elmondta: a védelemben együttműködnek az európai társszervekkel.

Hazánkba jönnek majd portugál és francia rendőrök, akik a külföldi szurkolók eligazításában vesznek részt. Ugyanígy mi is küldünk magyar rendőröket Münchenbe – húzta alá a dandártábornok. A közlekedési korlátozásokról, illetve a rendőrök munkájáról a Twitteren, a Facebookon és az Instagramon tájékoztatnak majd.

Nagyot változik a közlekedés is

A BKK is felkészült az Eb okozta változásokra. Borsi Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ szóvivője elmondta: a stadionban 67 ezer, a szurkolói zónában 11 ezer emberre számítanak.

Javasoljuk, hogy a várható szurkolói vonulás miatt meccsnapokon kerüljék el a Puskás Aréna és a Hősök tere környékét. A mérkőzések idején az M2-es, M4-es metró és az 1-es villamos sűrűbben közlekedik, de a stadion a Keleti pályaudvartól és a Városligetből is 15-20 perc alatt elérhető gyalogosan. A járatokon fokozottan ellenőrzik a jegyeket és a maszkhasználatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956011
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák