Aktuális

33 óra alatt beszélte rá elrablóját, hogy adja fel magát – a férfi ekkorra már három emberrel végzett

Bors

Létrehozva: 2021.06.21.

Áldozata állította meg az ámokfutót.

az első Gyilkosság

A 35 éves Oen Nicholsont kétrendbeli szándékos emberöléssel, emberölési kísérlettel, bántalmazással, illetve egyéb bűncselekményekkel vádolják – írja a Crime Online. A gyanú szerint a férfi egy lakókocsipark egyik járművében gyilkolt az oregoni North Bendben. Az emberölés múlt hét pénteken történt délelőtt 10 óra körül, és úgy hírlik, az áldozat nem más, mint az elkövető 83 éves édesapja, Charles Nicholson.

a második gyilkosság

Oen ezt követően prédája furgonjával oldott kereket a szörnyű tett színhelyéről, menekülés közben azonban további ártatlanok sínylették meg az vadállatként hajtó sofőr ámokfutását: az apjával végző Nicholson a 74 éves Anthony Oystert, valamint annak 73 éves feleségét, Lindát elgázolta.

Az idős férfi belehalt sérüléseibe, Linda Oyster pedig azóta is kritikus állapotban fekszik az őt ápoló kórházban. 

a harmadik gyilkosság

A fékevesztett férfi útja ezután egy sportboltba vezetett, ahol további lőszereket vásárolt fegyverébe, majd a gyilkos egy legális, orvosi marijuhánát árusító üzletben újabb áldozatot szedett: Nicholson a bolt egyik alkalmazottját, a 47 éves Jennifer Davidsont végezte ki a helyszínen.

A hatóságok nem sokkal később a közeli Notiban bukkantak rá a férfi első számú menekülő autójára, ami akkorra már lángokban állt.

emberrablás

Azt, hogy Nicholson hogyan küzdötte le az oregoni településtől a szintén állambeli Springfieldig tartó, cirka 45 kilométeres távot, egyelőre nem tudni, az azonban bizonyos, hogy az elkövető ott rabolta el munkahelyéről a 34 éves Laura Johnsont.

A nő délután fél 1-kor tért vissza ebédjével, hogy folytassa a napot, ám a parkolóban hívatlan társasága akadt Nicholson személyében, aki pisztolyával a kezében kényszerítette arra, hogy Wisconsinba vigye.

A 33 órás úton a Nicholson lelkére beszélő Johnson képes volt rávenni gyilkos elrablóját, hogy adja fel magát a rendőrségen.

Az ügyben eljáró hatóságok a helyi médiumok egybehangzó kérdésére készséggel közölték:

a három halálos áldozattal járó ámokfutás elkövetőjének oregoni kiadatása még a héten megkezdődhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715103310
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715103310
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715103310
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715103310
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715103310
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet