Aktuális

Pecarovat – Csendben lehetünk eredményesek a csatornákon

K. D.

Létrehozva: 2021.06.04.

Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal a csatornákban keressük a halakat. 

Forrás: Saját kép

Magyarország nemcsak folyókban, tavakban gazdag, hanem csator- nákban is. Ráadásul utóbbiakban is szép számmal megtalálhatók a kapitális halak. Igaz, megfogni nem egyszerű az itt élő kopoltyúsokat.

Nema csend kell hozzá – fogalmazott a Borsnak az ismert pontyhorgász, Bujáki Géza. – A csatornán való pecát éppen ezért nem ajánlom az olyan horgászoknak, akik nagyobb baráti társaságban, bográcsozás, sörözés közben szeretnek kikapcsolódni a vízparton. Mivel keskenyek a csatornák, ezért nagyon viszi a víz a hangot, ami elriasztja a halakat. Én ezért mindig egyedül járok az ilyen helyekre, vagy ha társaságban megyek, akkor nagyon messze: 50-100 méterre ülünk egymástól.

Vándoroljunk!

A Nagypontyhorgászatom könyv szerzője kiemelte: a sátrát is minél távolabb állítja fel a parttól, és arra is ügyel, hogy minél kevesebbet mozogjon.

Fontos még kiemelni, hogy mivel a halak vándorolnak, ezért etetni sem igazán érdemes.

Keresőhorgászattal lehetünk a legeredményesebbek. Álljunk meg egy picit, figyeljük a vizet, nézzük meg, hol mozognak a pontyok, és ott táborozzunk le. Ilyenek lehetnek a vadregényesebb helyek, ahol bedőlt fák, nádasok, töklevelek vannak. Szintén fontos, hogy a halak folyamatos mozgása miatt egy eredményes nap után is érdemes továbbállni, mert szinte biztos, hogy másnap hal nélkül maradunk ugyanazon a helyen. 

Erős felszerelés szükséges

A kis távolság miatt fárasztani sem egyszerű. Érdemes vastag zsinórral, erősebb előkével és vaskosabb horoggal próbálkoznunk, mert így tudjuk megakadályozni, hogy fárasztás közben a hal bevigye az akadókba a szerelékünket.

– Minimum 40-es főzsinórral szoktam pecázni. Csak így van esélyem egy-egy izmosabb ponttyal, amurral szemben. Ha ólommal horgászom, akkor pedig elhagyósra kötöm, hogy minimalizáljam a beakadás esélyét – tette hozzá Bujáki, aki a csaliválasztásra is fehívta a figyelmet. – Mivel általában sok a törpeharcsa, ezért érdemes minél keményebb eledelt felkínálni. Én szinte csak tigrismogyoróval horgászom. Nem ázik le, és sem az apró ragadozók, sem pedig a keszegfélék nem szeretik. Így tudom, ha kapás van, akkor ponty van a horgon. 

15 kiló feletti példányok

Ezzel a módszerrel a nagyhalas horgász már számtalan hatalmas példányt zsákmányolt.  A Nyugati-övcsatornán 18 kilogrammos pontyot, Kiskunsági Főcsatornán 16 kilós a rekordja. – A rengeteg tíz plusszos ponty ellenére nem akarok senkit sem álomvilágba ringatni. A csatornákban nem egyszerű még kisebb példányokat sem horogra csalni, nemhogy kapitálisakat. Persze, vannak időszakok, amikor könnyebb dolga van a horgásznak.

A Nyugati-övcsatornán ilyen az áprilisi, májusi időszak, amikor a Balatonból felúsznak a halak ívni, ilyenkor szépen fogdoshatjuk a pontyokat, amurokat. A többi helyen nyáron is eredményesek lehetünk – zárta Bujáki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968912
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák