Aktuális

Váratlan fordulat, egy látnok állítja: Itt lehet elásva Madeleine McCann holtteste

Bors

Létrehozva: 2021.06.06.

A látnok a pontos koordinátákat is megosztotta a hatóságokkal.

Forrás: AFP

Egy látnok segítségével oldódhat meg a 2007-ben Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann rejtélye. A német parafenomén, aki már több eltűnt személy felkutatásában segített a rendőröknek, úgy véli, hogy Maddie már nem él, holttestét pedig alig 10 kilométerre, egy erdőben ásták el attól a szállodától, ahonnan az akkor alig négyéves kislányt elrabolták.  

Tisztában vagyok, mekkora felelősséggel jár az, amit mondok. Ilyen információkkal nem szoktam csak úgy dobálózni – mondta a Mirrornak Michael Schneider, aki múlt hónapban egy eltűnt német nő ügyét oldotta meg, januárban pedig egy meggyilkolt olasz házaspár holttestének felkutatásában segített a rendőröknek látnoki képességeivel.

Schneider három héttel ezelőtt e-mailben kereste fel a Német Szövetségi Bűnügyi Hivatalt, a hatóságoknak a pontos koordinátákat is elküldte. Válaszként azt kapta, az információt felhasználják a nyomozáshoz. Hans Christian Wolters német ügyész a lap megkeresésére elmondta, több látnoktól is kaptak tippeket a nyomozáshoz.

Több parafenomén jelentkezett az elmúlt évben, hogy felajánlják segítségüket a nyomozásban. Ezeket természetesen figyelembe vesszük, de fenntartásokkal kezeljük – mondta.

A 14 évvel ezelőtt eltűnt Madeleine McCann elrablásával egy német férfit, Christian Brücknert gyanúsítják, aki jelenleg is börtönbüntetését tölti nemi erőszakért. Egyelőre azonban a rendőrségnek nincs elegendő bizonyítéka ahhoz, hogy vádat tudjanak emelni ellene.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991712
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991712
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192611_auto_resized.jpg
travelo.hu

Romantikus autós túrák Európa legszebb útvonalain - Tartsatok velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991712
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika