Aktuális

Sokáig rács mögött maradhat a miskolci férfi, aki szörnyű dolgot tett egy nővel az utcán - áldozatát egy buszsofőr mentette meg

Bors

Létrehozva: 2021.06.25.

A férfi egy védtelen, idős nőt akart kirabolni, a tettest csupán egy hősies buszsofőr, Kiss Király Zsolt akadályozta meg. Most azonban fizethet tettéért: 7 évre ítélte a bíróság.

Forrás: Police.hu

Mint arról korábban a Bors is beszámolt: egy ország elé állított követendő példát a miskolci buszsofőr, Kiss Károly Zsolt. A férfi ugyanis éppen a helyi járatot vezette, amikor észrevette, hogy egy aljas férfi éppen ki akar rabolni egy idős asszonyt, méghozzá kegyetlen módon: először az úttestre lökte, majd visszarángatta a járdára.

Károly ezt látva egy pillanatig sem habozott:

keresztbe fordította a buszt az úton, kipattant a vezetőfülkéből, és azonnal az ijedt nyugdíjas segítségére sietett, és nemcsak a támadót lökte el, hanem meg is futamította a döbbent rablót.

Ezek után még arra is volt gondja, hogy az idős védencét biztonságba helyezze, pedig a dulakodás közben ő maga is megsérült. Akkor azt nyilatkozta a Borsnak: nem tehetett mást, nem nézhetett félre: 

– Gyorsan keresztbe fordítottam a buszt, ha esetleg dulakodás lenne a dologból, senki ne essen az autók elé. Közben dudáltam, hátha azzal megzavarhatom az osonót, de nem reagált, így leszálltam,

nem hagyhattam annyiban– szögezte le Károly. 

Míg a hős sofőr azóta kitüntetést is kapott és egy ország csodálatát vívta ki magának, addig a rabló rácsok mögé került, és most bíróság elé is állt, ahol a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérlete miatt 7 év fegyházat kapott. Az ítéletet azonban nem fogadta el, így az nem jogerős. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085311
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085311
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?