Aktuális

Felismerhetetlenül összeverték az elrabolt motorost – 18+ fotó

Bors

Létrehozva: 2021.06.05.

Bizarr sztori a távoli Ausztráliából.

Emberrablók kis híján kioltották az életét annak a 37 éves férfinek, akit végül egy összehangolt akció keretén belül sikerült kiszabadítania a rendőröknek és a terrorelhárítóknak Sydneyben.

Dillon Mancusoról az elrablása napján a bűnözők az alábbi fotót küldték körbe barátainak és családtagjainak.

Mancuso életéért egyes források szerint, 1, mások szerint 2 millió dollárt követeltek elrablói, ám végül a történet szerencsés véget ért. Egy speciális kommandós csapat ugyanis hat órával később egy dél-nyugati Sydney-ben álló raktárban bukkant rá a férfire, illetve az őt elrabló bűnbandára is. Mancuso arca jól látható tiszta vér és seb volt, és egy szál alsógatyában sikerült őt kimenteni a raktárból, amit a bűnözők menekülésük előtt még fel is gyújtottak.

Összesen 10 felnőtt férfit és egy fiatalkorút tartóztattak le és az emberrablás mellett más bűncselekményekkel is vádolják őket. Mancusot végül a nem életveszélyes sérülései ellenére is kórházba szállították, ahol szigorú rendőri őrizetet kapott.

Az emberrablók egyébként egy motorosbanda tagjai voltak, akinek riválisai közé tartozott korábban Mancuso is. A banda állítólag már jó ideje a raktár környékén vert tanyát, a közelben lakók szerint rendre megfordultak ott nagy értékű motorok és autók is, és a tagok nagyrészt rablásokból és más bűncselekményekből tartották fenn magukat.

A nyomozást vezető rendőr szerint Mancusonak óriási szerencséje van, hogy túlélte az esetet. Ugyanakkor mivel ő is vastagon benne volt a banda korábbi életében, őt is megvádolták.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715089813
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195783_auto_resized.png
metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715089813
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196861_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezen az új helyen megismerhetitek a Tisza-tó élővilágát, és izgalmas túrákra is invitálnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715089813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715089813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715089813
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?