Aktuális

Exkluzív: A legnagyobb filmsztárok is magyar lovakon vágtáznak

Bors

Létrehozva: 2021.06.22.

Juhász László a vérében hordozza a lovak iránti szeretetet, hiszen édesapja kilenc világbajnoki érmet is begyűjtött négyesfogat hajtásban. Ő mégis sokáig hezitált. Nem tudta eldönteni, hogy a sportot vagy a filmes világot válassza, egy szerencsétlen baleset miatt viszont minden egyértelművé vált. Laci lovai azóta a Netflix legsikeresebb sorozataiban és világhírű filmekben szerepelnek, ő pedig remekül elpálinkázott Henry Cavillel, a Vaják főszereplőjével.

Forrás: Ripost

Budapesttől alig 55 kilométerre, Táborfalván éldegélnek azok a lovak, amiket nézők milliói láthattak a Netflix Vaják, vagy éppen a Barbárok című sikersorozatában. A Ripost7 munkatársa felkerekedett, hogy személyesen láthassa a világhírű patásokat, sőt, fel is üljön arra a lóra, amin a Vaják főszereplője, Ríviai Geralt, azaz Henry Cavill vágtázott a filmvásznon.

Az első évadban megismert ló, Keszeg igazi neve Zeusz, egy tízéves kisbéri félvér herélt.

A tulajdonos, Juhász László szerint a csapat legjobb idegrendszerű, legnyugodtabb lova. Ám a sorozat második évadában a Cavill által alakított karakter egy új társat kap, a kilencéves fríz csődör, Hector személyében. Juhász László a Ripost7-nek árulta el, mit kell tudni a filmsztár paripákról. 

Lovászból lett Orlando Bloom dublőre

„Én az első szinten, lovászként kezdtem a filmes pályafutásomat, persze hozzá kell tennünk, hogy Orlando Bloom dublőre voltam a Mennyei királyság című filmben, de tényleg végigjártam a szamárlétrát. Hozzá kell tennem, hogy mindig volt bennem egy vívódás, hogy a sportot, azaz a fogathajtást, vagy a filmezést válasszam-e. 2009-ben felkértek a Russell Crowe féle Robin Hoodra, de pont akkor készültem a világbajnokságra, és azt részesítettem előnyben. Lemondtam a forgatást. A világbajnokságon az egyik lovammal egy roppant szerencsétlen balesetet szenvedtünk, nekiment az oszlopnak, jó ideig azt hittük, hogy lebénult, három lábon közlekedett. Aztán persze jobban lett, de kárba veszett az éveken át tartó felkészülés. Akkor eldöntöttem, hogy inkább a filmezést választom” – kezdte a lapnak a tréner.

Laci telefonja szerencsére hamar újra csörgött, 2011 óta pedig gőzerővel dolgozik, mint lovaskaszkadőr, illetve koordinátor. Jelenleg körülbelül 70 lova van, amik tökéletesen idomítottak. Másképp nem is vehetnének részt a forgatásokon.

Pálinkázás után pattant a nyeregbe Henry Cavillel

„Változó, hogy mennyi idő alatt lehet átalakítani egy lovat filmes lóvá. Ahhoz, hogy egy forgatáson elmenjen A pontból B pontba, nem kell olyan sok idő, de persze rengeteg a zavaró tényező a számukra, mindenféle zaj, nyüzsgés, füstgép. Fontos, hogy kiegyensúlyozott, jó idegrendszerű legyen a ló. Ami pedig a színészeket illeti, hát, sokan mondják magukról, hogy tudnak lovagolni, aztán kiderül, hogy mégsem! Szerencse, hogy az én lovaim gyakorlatilag automaták, egy-két próba után rájuk lehet ültetni a színészt, és ha nem annyira összetett a feladat, simán megoldják. Persze kapnak egy kis jutalomfalatot” – árulta el a kulisszatitkokat Laci, aki annyira összehaverkodott Henry Cavillel, hogy a mai napig tartják a kapcsolatot.

„Nagyon jó barátok lettünk Henry-vel! Amikor a Vaják első évada véget ért, úgy volt, hogy szombaton hazarepül, ezért előtte mondta nekem, hogy vacsizzunk egyet Budapesten. Épp nem értem rá, mert egy rendezvényre kellett mennem, de ha van kedve, jöjjön velem. Nem tűnt túl lelkesnek, de kijött délután lovagolni. Előtte ittunk egy pálinkát, a tereplovaglás után pedig kijelentette, hogy mégis jön velem. Óriásit buliztunk, annyira jól sikerült, hogy másnap reggel szólt a magángépe pilótájának, hogy még maradna két napot. Várost néztünk, sétálgattunk, jókat ettünk. Az első évadban az ő lova volt a sárga Zeusz, ami amúgy a Kincsemben is szerepelt, a másodikban pedig Hector, a fekete fríz csődör” – mesélte Laci, aki hozzátette, hogy Cavill mára remek lovassá képezte magát, de ehhez az is kellett, hogy az első évad előtt egy hónapig folyamatosan gyakorolt.

Reggel kilencre ért le a tanyára és délután négyig ott volt. Nemcsak lovagolt, de csutakolta, szerszámozta is ezeket a 700 kilós, roppant elegáns állatokat.

Luxuskörülmények között utaznak

A filmekben szereplő lovak legalább annyit utaznak, mint a színészek, ezért felmerült bennünk a kérdés, hogy hogyan bírják a hosszú utazásokat és a változó körülményeket. Laci elárulta, hogy az ő lovai maximálisan ki vannak szolgálva, légkondis kamionban jutnak el egyik helyről a másikra, az utazást pedig kifejezetten élvezik. Ami az étkezésüket illeti, a tapasztalt kaszkadőr nem hisz a csodatápnak kikiáltott müzlikben, arra azonban odafigyel, hogy a lovak megkapják a megfelelő mennyiségű ásványi anyagokat, vitaminokat. Leginkább azért, mert a forgatásokon kibocsátott füst megviseli a tüdejüket, amiket gyógynövényes termékekkel lehet kompenzálni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049018
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194852_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049018
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?