Aktuális

Borzalmas baleset történt: 2 éves kislány életéért küzdenek

Bors

Létrehozva: 2021.06.10.

Egy motoros gázolta el azt a kislányt, aki jelenleg is az életéért küzd.

Forrás: Google Maps

Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a 2 éves kislány, akit egy motoros gázolt el a zebrán Londonban. A beszámolók szerint a 19 éves fiú nem állt meg a piros lámpánál, ezért ütötte el az édesanyjával és testvérével sétáló gyermeket.

Sikítást hallottam, és láttam az édesanyát valamint a kislány bátyját, aki úgy 12-15 éves lehet. A lány eszméletlen volt, amikor betették a mentőbe. Lélegzett, de hallottam, hogy a testvére mondta: vérzik a füle

– idéz egy szemtanút a The Sun.

A beszámolók szerint a motoros is próbált segíteni a gyermeken, levette a kabátját és azt tette a vérző gyerek feje alá, amíg meg nem érkezett a segítség. Bátyja közben a lány kezét fogta, míg édesanyja mellette guggolt. Mindketten sokkos állapotba kerültek.

A szemtanú azt is elmondta, a baleset utáni pillanatokban éppen arra biciklizett egy orvos, aki azonnal a lány segítségére sietett, valamint egy kórházi nővér is ott járt autóval, ő is rögtön cselekedett. A mentők pár perc múlva megérkeztek, kritikus állapotban szállították kórházba a lányt, jelenleg is küzdenek az életéért.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek