Aktuális

Áder János: A testőreimet ismegtanítottam horgászni – Exkluzív interjú – videó

Kövér Dávid

Létrehozva: 2021.06.29.

Fia barátaival is eljár pecázni Áder János köztársasági elnök, aki hatévesen lett a horgászat szerelmese. A sportág nagyköveteként nemcsak testőreivel, hanem mindenkivel igyekszik megkedveltetni ezt a remek hobbit. Áder exkluzív interjút adott a Borsnak és a Ripost7-nek.

Forrás: Végh István

Több évtizede horgászik. Úgy ismeri a hazai vizeket, mint a tenyerét?

Hatéves korom óta pecázom, de nem ismerek minden tavat, folyót. Ha olyan vízre megyek, ahol még nem jártam, akkor a helybeliektől szoktam tanácsot kérni, hol és mivel érdemes próbálkoznom. Mindegyik helynek megvan a sajátossága: egészen más technikát kíván a Duna, a Balaton vagy egy élménytó.

Mit szólnak a helyi pecások, amikor odalép hozzájuk a köztársasági elnök, és megkérdezi, mivel horgásszon?

Örömmel segítenek, meg sem lepődnek. Tudják, hogy a tavon én is „csak” egy horgász vagyok, így szívesen segítenek a sporttársuknak. Ráadásul a pecások imádják mesélni egymásnak a kalandjaikat, ahogy én is.

A gyerekeit, a feleségét is megfertőzte a szenvedélyével?

Nem mondhatnám. A fiam időnként eljön velem feederezni. Ilyenkor én kötöm a felszerelését, és be is dobom neki. Így viszonylag sok sikerélménye van. A barátai körében viszont nagyon sokan horgásznak. Néha el is szoktam vinni őket olyan helyre, ahol mindenki foghat halat.

Civilben is test­őrökkel jár pecázni?

Igen, de ez egyáltalán nem zavaró. Sőt a csapat nagy részével megkedveltettem a horgászatot, az alapokra meg is tanítottam ôket. Egyre többen vettek botokat, csalikat az elmúlt kilenc évben. Arra is büszke vagyok, hogy nemcsak a békéshalas pecázást, hanem a rablóhalazást is megszerették ez idő alatt.

A horgászat nagyköveteinek elnökeként vé­gül is az a feladata, hogy népszerűsítse ezt a hobbit…

Amikor a Magyar Országos Horgász Szövetség új elnöksége átvette a munkát, csupán háromszáz­ezer tagja volt, ma ez a szám átlépte a hétszáz­ezret. Kijelenthető: Magyarországon ez a legnépszerűbb szabadidősport. Annak is örülök, hogy nemcsak a horgászok száma emelkedett, de fontossá vált a halak megóvása is: hazánk gyönyörű tavaiban, folyóiban egyre óvatosabban bánnak az emberek a kopoltyúsokkal.

A Magyarországra látogató külföldi politikusok közül elvitt már valakit horgászni?

Nem volt erre igény. Engem viszont vittek már el néhány alkalommal horgászni: nem volt jó élmény, mert nem fogtam semmit.

Csak fogja vagy fogyasztja is a halakat?

Nemcsak megeszem, hanem örömmel el is készítem. Előszeretettel lapozom a halas recepteket tartalmazó szakácskönyveket. Az a baj, hogy a legtöbben azt hiszik, csak rántva, sütve, halászléként vagy paprikásan készíthető el a hal – pedig ez nem így van. Fantasztikus, mennyire változatos a magyar konyha a kopoltyúsok elkészítésében is. A balatoni süllőnek nincs párja! Úgy gondolom, ízben veri a lazacot is, pedig azt is nagyon szeretem.

Már több mint 200 millió forint gyűlt össze

A világon egyedülálló kezdeményezés a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért létrehozása. Már az első hónap alatt több mint 200 millió forint gyűlt össze a Covid-árvák támogatására. Az egész ország megmozdult, nagyvállalkozók, polgármesterek támogatták az alapítványt, de olyan gyerek is volt, aki a zsebpénzét ajánlotta fel. Az árván maradt gyermekek személyre szabott segítségre számíthatnak attól függően, hogy mire van szükségük: ösztöndíj, lakhatási támogatás, szociális juttatás, a közlekedés támogatása, és még számos olyan gondoskodási forma, ami a gyermek fejlődését, gyarapodását, tanulását, megélhetését segíti elő.

– Az érintett családok száma sajnos meghaladja a hatszázat, a gyerekeké pedig a kilencszázat. Szerencsére mára a koronavírus-járvány lecsengőben van. Szabadtéren nem kell maszkot hordanunk, megölelhetjük egymást. Az árván maradt gyerekek ezt sajnos már nem tehetik meg szüleikkel, ezért akartunk rajtuk segíteni – fogalmazott lapunknak Áder János.

Támogatás közvetlenül is igényelhető az alapítvány honlapján, és ugyanitt lehet felajánlásokat is tenni.

Aki megteheti, segítsen!

A Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért bankszámlaszáma: 11705084-21448492

A környezetet is védi. Van befolyása arra, hogy a kormányzati munkában ez a szempont hangsúlyos szerepet kapjon?

Hihetetlen műanyagszennyezés éri a Tiszát Románia és Ukrajna felôl. A gödöllői filmfesztiválon találkoztam a PET Kalózokkal, akik minden évben szerveznek egy-egy akciót, hogy megtisztítsák a Tiszát és partját a hulladéktól. Ez szép kezdeményezés, de kevés, hogy csak egy hétig tisztítjuk az egyik leggyönyörűbb folyónkat. Gondolkodtam, mit lehetne tenni. A javaslataimat elvittem Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Ő nyitott volt rá, így két évvel ezelőtt átadtuk azt a gépsort és jelzőrendszert, ami riaszt, ha az árhullám nagyobb mennyiségű szemetet hoz a magyarországi szakaszra. Az összegyűjtött hulladékot pedig újrahasznosítjuk. Ez az egyik ilyen környezetvédelmi intézkedés, amit én lobbiztam ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953908
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák