Aktuális

Gyerekek kedvencéből lett sorozatgyilkos rémálom – 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.30.

John Wayne Gacy a kedves, vicces bohóc álcája mögött valójában egy kegyelmet nem ismerő vadállat volt, akit 33 ember megerőszakolásáért és megöléséért ítéltek halálra.

Forrás: Wikipedia

Pogo bohócként a gyerekek kedvence volt, aki kerti partikon szórakoztatta fiatal közönségét. Persze, ha a szülők tudták volna, valójában milyen elvetemült bűnözőt rejt az arcfestés, a paróka és a bő, színes ruha, garantáltan a közelébe sem engedik a kicsiket.

Átlagos háttér

Habár sok sorozatgyilkosnál közös vonás, hogy a szülei, vagy más közeli rokonai bántották, vagy mélyszegénységben, agresszív környezetben nőtt fel, Gacy teljesen átlagos családból származott. Igaz, magának való apja nem sokra tartotta, ám a kis John mégis imádattal csüngött minden szaván. 
Sőt, amikor a családfő meghalt, egyenesen depresszióba zuhant.
Egyébként már iskolás korában kipróbálta magát a munka frontján, számos mellékállásban dolgozott, s felnőttként bárhová is szerződött, kiváló munkaerőnek tartották. Ráadásul szívesen végzett társadalmi munkát, a katolikus egylet és a polgárőrség tagjaként igazi mintapolgárnak tűnt.

Az első jelek

Huszonkét évesen megnősült, s felesége, Marlynn két gyermeket szült neki. Idillinek tűnt az élete, mígnem 1968-ban azzal vádolta meg egy fiatal fiú, hogy állásinterjú helyett Gacy megkötözte és megerőszakolta. A megbecsült férfi először még kimagyarázta magát a bíróságon, de mikor kiderült, verőembert küldött áldozatára, tíz év börtönre ítélték. Jó magaviselete miatt viszont alig több mint 18 hónap után szabadulhatott. Miután neje elvált tőle, hazaköltözött szülővárosába, Chicagóba és új életet kezdett. Ám a molesztálással nem tudott leállni. Ennek ellenére másodszor is megnősült, de az új asszony hamar rájött, hogy Gacy a saját neméhez vonzódik, és gyanús ügyei vannak, ezért 1976-ban beadta a válókeresetet.

Kétes rekord

Politikai karrierbe kezdett, de közben Pogo bohócként is fel-fellépett, miközben egyre több tinédzser fiú panaszkodott rá zaklatásért. 
Amikor aztán végleg bekattant, már nem sokan menekültek el előle. Az áldozatai többnyire fiatal fiúk és férfi prostik voltak, de olyanok is akadtak, akiket nem sikerült azonosítani. Mint kiderült, 1972 és 1978 között elkövetett gyilkosságaival még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis 21 áldozatáért életfogytiglanit, 12-ért pedig halálbüntetést kapott.

Bűzlő pince

A rendőrségtől Joseph Kozen­czak számára lett először gyanús Gacy, s a házkutatás során több nyomra is bukkant. A pince ugyan bűzlött, azt először csatornaszagnak tartotta. Így elsőre még elengedték, de ahogy szorult a nyaka körül a hurok, a férfi megtört és bevallotta, önvédelemből megölt egy embert, akinek a testét a garázs alá temette. Ám a zsaruk a pincében is ásni kezdtek, és rábukkantak egy holttestre. Innen pedig már nem volt megállás. Végül 27 ember maradványait találták meg a pincében, a többi hatot pedig a közeli folyóban. Gacy vallomást tett, és élvezettel részletezte, hogyan kínozta meg áldozatait, mielőtt végzett velük. 

Megbánás nélkül

1980. március 13-án az esküdtszék meghozta az ítéletet ellene: méreginjekció általi halál. Végül tizennégy évet töltött a siralomházban, mire 1994-ben kivégezték. 
Soha egy percig sem tanúsított megbánást, utolsó mondata állítólag az volt: „Csókoljátok meg a seggem”.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967410
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967410
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák