Aktuális

Rendőrnek álcázva rabolt ki három nőt Lajosmizsénél – Spanyolországból hozták haza – videó

Police.hu

Létrehozva: 2021.05.10.

A férfi letartóztatását kezdeményezték.

Forrás: Police.hu

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2019. április 22-én nyomozást rendelt el fegyveresen elkövetett rablás bűntett és más bűncselekmények elkövetése miatt ismeretlen tettesek ellen. A sértettek által elmondottak alapján az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében két férfi – magukat rendőrnek álcázva – leállított egy kocsit, amelyben hárman utaztak.

Az álrendőrök megfenyegették és bántalmazták a román állampolgárságú sofőrt és utasait, majd elvették a pénzüket. A rablók egyikénél egy gáz- és riasztófegyver is volt, amelyből több lövés dördül el. Az útonállók végül áldozataikat a jármű átadására kényszerítették, majd azzal a helyszínről elhajtottak. A nyomozók a sértettek autóját később megtalálták: azt az elkövetők kifosztották és sorsára hagyták a sztráda szélén.

A Bács-Kiskun megyei nyomozók azonnal megkezdték az ismeretlen tettesek felkutatását. Széles körű adatgyűjtés alapján kiderítették, hogy a bűncselekményt két román férfi követhette el, akik a rablás során még a saját kocsijuk rendszámát is meghamisították, nehezítve ezzel az ügy felderítését. Mivel a feltételezett tettesek a rablás után azonnal elhagyták az országot, a rendőrség előterjesztése alapján velük szemben a járásbíróság nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki.

A körözés alapján a bűncselekmény 35 éves, román állampolgárságú elkövetőjét a spanyol hatóságok 2021. március 12-én Madridban elfogták, és az eredményes kiadási eljárást követően 2021. május 7-én átadták a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak.

A férfit rablás bűntette, jármű önkényes elvétele bűntette, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Társát még 2019 októberében fogták el Romániában, kiadatása az év novemberében meg is történt.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715017510
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715017510
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715017510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715017510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715017510
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?