Aktuális

Hiába könyörgött segítségért, a cellájában hagyták meghalni a börtönőrök a tinédzser anyukát

Bors

Létrehozva: 2021.05.29.

A 19 éves Nimali Henry azért került börtönbe, mert miután több hónapnyi kezelés után kijött a kórházból, azzal szembesült, hogy gyermekének apja összeköltözött egy másik nővel, ahova kislányát is magával vitte. A nő szerette volna visszakapni gyerekét, de a férfi nem engedte azt sem, hogy találkozzanak, sőt a rendőrséget is kihívta rá. 

A fiatal lányt előzetes letartóztatásba helyezték, ahol tíz nap után váratlanul rosszul lett. Hiába könyörgött segítésért, a börtönőröket nem hatott meg a fiatal nő sírása. Cellatársai szintén kérlelték a börtön dolgozóit, hogy hívjanak orvost a nőhöz, de mintha meg sem hallották volna kéréseiket. 

Henry végül a cellában halt meg egy vérrög miatt.  

A fiatal anyuka gyászoló szülei azóta harcolnak a börtönnel, hogy vonják felelősségre a szívtelen őröket, de nem jártak sikerrel. Ahogyan abban az ügyben sem, hogy a nő volt párja – aki kihívta rá a rendőrséget – engedje meg nekik, hogy láthassák az unokájukat. 

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198199_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715112611
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715112611
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715112611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715112611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715112611
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos