Aktuális

Tragédiába fulladt, hogy próbaidőre bocsátották a fiatal rabot - 18+

Bors

Létrehozva: 2021.05.24.

Brutális kegyetlenséggel megverte, majd két társával vízbe fojtotta áldozatát egy férfi, akinek elvileg nem is lehetett volna esélye arra, hogy elkövesse a szörnyű tettet.

A 35 éves Sebastian Smith-nek épp börtönben kellett volna lennie, amikor megverte és megfojtotta a 22 éves áldozatát, Joe Pooley-t. A férfit egy korábbi rendőrverés után próbaidőre bocsátották, és bár visszarendelték, mivel nem közölte a új lakcímét, a végzés nem jutott el hozzá.

Joe édesanyja, Sam Nicholls állítja, hogy fia ma is életben lenne, ha a hatóságok jobban odafigyeltek volna.

A fiú meggyilkolását egyébként nem Sebastian, hanem a trió női tagja, Becki West-Davidson találta ki. A nő az eset előtt üzeneteket váltott a fiúval, akivel egyszer egy éjszakát is együtt töltött. Becki a Gipping folyóhoz csábította Joe-t, majd a két férfi segítségével végeztek vele – az, hogy miért, egyelőre nem tisztázott.

Sebastiant és a 31 éves bűntársát Sean Palmert, valamint a 30 éves Beckit tegnap ítélték el a fiú meggyilkolásáért.

Előbbi egyébként korábban azért ült börtönben, mert egy borosüveggel megtámadott és megütött egy rendőrt. Akkori tettéért 26 hónapra ítélték.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat