Aktuális

Megkérdeztük a virológust és az embereket: kiderült, ki mit gondol a nyitásról!

Bors

Létrehozva: 2021.05.22.

Hamarosan, amint az oltások száma eléri az ötmilliót, jelentős enyhítések következnek – jelentette be péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. Ezek között szerepel pl., hogy nem kell tovább maszkot viselni a közterületeken, megszűnik a kijárási tilalom és rendezvényeket is újra lehet szervezni.

Az oltások száma pénteken 4 898 866 volt, így a miniszterelnök már a hétvégére prognosztizálta az 5 milliomodik beoltottat, amelyről azt mondta: ez a korszakhatár a járvány elleni védekezésben.

Európában hasítunk

Egész Európában az élmezőnyben vagyunk átoltottság terén, Magyarország védettebb és biztonságosabb mint a többi ország. Ennek köszönhetően pedig most visszakapjuk a régi életünk egy szélesebb szeletét: végre nem kell felvenni a maszkot, ha csak a boltba sétálunk, nem kell figyelmeztetnünk magunkat, hogy sietni kell haza, ha éppen egy baráti vacsorán jó a hangulat, újra együtt ünnepelhetünk évfordulót, születésnapot a szeretteinkkel, családtagjainkkal, lagzit pedig még a barátainkkal is.

Az időjárás is segít

Tóth Sándor virológus az enyhítések kapcsán lapunknak kiemelte: a tömeges oltás mellett az időjárás is kedvez az enyhítéseknek, szerinte ezek érthető és nagyon várt lépések.

A nyár beköszöntével ugyanis megnő az UV sugárzás ami köztudottan nem kedvez a vírus terjedésének és a több napsütésnek köszönhetően megemelkedett D-vitamin szintünk is erősíti az immunrendszerünket ami segít a védekezésben – részletezte a szakember.

Látszik az alagút vége

Tóth Sándor azt is hozzátette: a harmadik hullám valóban érezhetően lecsengőben van.

- A mögöttünk lévő időszakot vizsgálva megfigyelhető, hogy a vírusnak és mutációinak megjelenése, felívelése és lecsengése egy rotálódó mintát mutat.

Ami jó hír, hogy a következő hullámai várhatóan az egyre magasabb átoltottságnak köszönhetően már nem lesznek olyan kritikusak - zárta gondolatait a virológus.

Csepregi Éva reméli, hogy tovább nő az oltottak száma

A közeledő enyhítések – pl., hogy 500 fővel lehet kültéri rendezvényeket tartani a zeneipar szereplőit is érintheti. Csepregi Éva énekes lapunknak elmondta, bár kedvezően hangzik már ez a hír is, ők várják a nagy koncerteket.

– Főleg a nevesebb együtteseknél nem ez lesz az optimális megoldás – mondta Csepregi Éva. – Ezeknek a csapatoknak többnyire nagyobb költségvetésű koncertjeik vannak. Azoknál pedig sokba kerül a hang és fénytechnika bérlése, a felszerelés szállítása, a kiszolgáló személyzet, a technikusok gázsija, és a zenészek felléptidíját még nem is említettem. Ezeket egy ötszáz fős hallgatóság belépőjegyéből származó bevétel nem fedezi. Nekünk is főleg ilyen koncertjeink vannak, és csak néhány kisebb.

Abban kell bíznunk, hogy a beoltottak száma rövid időn belül lényegesen nagyobb lesz.

A mulatós zene egyik hazai királya, Jolly viszont röviden annyit mondott lapunknak: nagyon örül már ennek az enyhítésnek is, várja, hogy találkozhasson a közönséggel.

Van aki örül, van aki szerint korai

A Bors civileket is megkérdezett, hogy mit szólnak az enyhítésekhez. A tapaszatalatink szerint a többség örül, de azért akad, aki még mindig aggódik: 

Szőnyi Ági:

„Örülök neki, hogy már nem kell már maszkot hordani. Eddig is sok esetben értelmetlen volt. Tönkretette az arcbőrömet, rendszeresen kezeltetnem kellett, és emellett elkente a rúzsom - mesélte a fiatal lány mosolyogva, aki azt is hozzátette: - Flörtölni is nehezebb így, hogy nem látom a fiúk arcát és reakcióit. Mindemellett sokszor a logikát sem értettem, hol miért volt rá szükség, pl. az utcán."

Takáts Zsombor:

„Én közterületen eddig is feleslegesnek tartottam, de most az egyre javuló járványügyi adatok alapján meg pláne. Állítólag az UV sugárzás is pusztítja a vírust úgyhogy szerintem már felesleges. A zárt terekben jó, hogy meghagyták a maszkviselést, de mondjuk ha nem lett volna Home Office akkor megőrültem volna benne egész nap az irodában.”

Varga Károly:

„Szerintem továbbra is szükséges lenne a maszk. Én már be vagyok oltva, de amíg nincs ezzel mindenki így addig hordani kellene. Korai még ez a nagy nyitás, ez a szabadság. Ennek még meg lesz a böjtje figyeljék csak meg. Persze nekem is kényelmetlen, mert nem kapok levegőt úgy ahogy kéne és dolgozni is nehezebb így, de a biztonság a legfontosabb.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák