Aktuális

A hely helyett magát védte: biztonsági őr késelt egy szórakozóhelyen, mert ki akarták rúgni – Videó

Bors

Létrehozva: 2021.05.26.

A vád szerint a 29 éves férfi egy VII. kerületi szórakozóhelyen - ahol biztonsági őrként dolgozott - megkéselte ismerősét, aki miatt el akarták bocsátani a munkahelyéről. A főügyészség a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja.

Forrás: ugyeszseg.hu

A vádirat szerint az egyik vádlott - egy 29 éves férfi - biztonsági őrként dolgozott egy VII. kerületi szórakozóhelyen. 2020. június 29-én egy ismerősével, a sértettel együtt italozott a vádlott lakásán, és kábítószert is fogyasztottak - írta az ugyeszseg.hu. A két férfi késő délután azonban összeszólalkozott egy korábbi sérelem miatt. A sértett hazament és felhívta a vádlott egyik munkatársát, aki előtt negatív színben tüntette fel a vádlottat. Ennek hatására végül a vádlottnak telefonon fel akart mondani a főnöke.

Konfliktuskezelés zsebkéssel

Ezek után mindkét férfi a vádlott munkahelyére, a VII. kerületi szórakozóhelyre ment. Itt a vádlott megkérte egy 27 éves ismerősét, az ügy másik vádlottját, hogy menjen vele, mert egy konfliktust szeretne rendezni, valamint magához vett egy zsebkést is.

Amikor a vádlott meglátta, hogy a sértett a kollegáival beszélget, szidalmazni kezdte és rátámadt a férfira, aki védekezni kényszerült. A bántalmazásba bekapcsolódott a vádlott társa, a 27 éves férfi is, a sértettet ütlegelni kezdte. Ezt kihasználva, a 29 éves vádlott a sértetthez lépett, és a nála lévő zsebkéssel megszúrta őt a hátán. Ekkor a jelenlévő biztonsági őrök szétválasztották a verekedőket.

A szúrással a vádlott életveszélyes sérülést okozott a sértettnek.

A Fővárosi Főügyészség a jelenleg bűnügyi felügyeletben lévő 29 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés, valamint közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt a vádiratban. 27 éves társával szemben garázdaság vétsége a vád, és az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság őt ítélje pénzbüntetésre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715053510
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195148_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715053510
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715053510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715053510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?