Aktuális

Megölte magát a családapa, mert azt hitte, meghalt a várandós menyasszonya

Bors

Létrehozva: 2021.04.22.

A 31 éves Bradley Crellin abban a tudatban dobta el magától életét, hogy meghalt szeretett menyasszonya, aki gyermekével volt várandós.

A férfi majdnem két éven át harmonikus kapcsolatban élt a 28 éves Becci McDonaldal, akinek már volt egy kislánya előző párkapcsolatából és kilenc hónappal a tragédia előtt Crellint is megajándékozta egy gyönyörű kisfiúval. A fiatal nőt azonban olyannyira elkezdték nyomasztani mentális problémái, hogy már nem tudott egyedül megbirkózni velük. Miután újra teherbe esett, kétségei csak egyre nőttek a szívében, ezért április 8-án megkísérelte eldobni magától és még meg sem született gyermekétől az életet.

Az apa, akiért nevelt kislánya is rajongott szerencsére idejében hazaért és ő hívta ki a kismamához a mentőket, ám semmilyen későbbi tájékoztatást nem kapott menyasszonya állapotáról, ezért azt hitte, hogy a fiatal nő meghalt.

Kétségbeesésében és bűntudatában még aznap végzett magával a fiatal férfi. 

Később derült csak ki, hogy menyasszony nem halt meg és szerencsére a magzat is jól van.

– Még csak kilenc hónapos volt a kisfiúnk, de én már újra teherbe estem. Súlyos szülés utáni depresszió gyötört és úgy éreztem képtelen vagyok megfelelni anyaként, nőként. Crellin megmentette az életemet, amikor idejében mentőt hívott hozzám – vallotta a nő. 

McDonald azóta kapott orvosi segítséget és már újra stabilnak érzi magát. Arról azonban nem beszél senkivel, hogyan érintette vőlegénye elvesztése, inkább a mindennapi teendőkbe menekül és a fiatal férfi temetését szervezni, hogy elterelje gondolatait a tragédiáról. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715036110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17162121_auto_resized.jpg
ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715036110
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715036110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715036110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?