Aktuális

Nem érdekli a hatalmas korkülönbség és a sok beszólás – Tiszta szívből szereti idős pasiját a tinilány

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

A kor csak egy szám – vallja a fiatal lány, aki jóval idősebb párt választott magának.

Forrás: YouTube

Korlátokat nem ismerő szerelméről vallott a 19 éves Natalie Noble, aki 48 éves teniszedzőjével alkot párt. A fiatal lány még az középiskolában csatlakozott egy teniszcsapathoz, aminek edzője iránt eleinte csak plátói szerelmet érzett, majd miután leérettségizett, beteljesült a kapcsolat.

2015-ben találkoztam először Bobbyval, miután a teniszedzőm lett. Ebben az évben kezdtem el teniszezni, a lánya szintén a csapat tagja volt. Eleinte nem voltak romantikus gondolataim, egyszerű edző-tanítvány kapcsolatunk volt – magyarázta Noble, majd megjegyezte:

próbáltuk meggyőzni magunkat arról, hogy csak barátok vagyunk, képtelenek voltunk bevallani egymásnak a valódi érzéseinket

A szerelmesek végül egyre több időt töltöttek együtt, majd végül tavaly úgy döntöttek, hivatalosan is egy párt alkotnak

A fiatal lány belátta: rettegett a dologtól, ám képtelen volt távol tartani magát szerelmétől. A félelem miatt ráadásul egy ideig titokban tartották a kapcsolatot, mert attól tartottak, hogy ítélkezni fognak felettük az emberek.

Azt hiszem, mindig is éreztem valamiféle vonzalmat az idősebb emberek iránt. Szuper érettnek tartom magam a koromhoz képest, ezért egyáltalán nem tudok a korombeliekkel beszélgetni.

A nem mindennapi szerelmespár még saját YouTube-csatornát is indított, ahol rendszeresen posztolnak tartalmakat kapcsolatukról, és tanácsokkal látják el a hozzá hasonló párokat.

Nem mindenki támogatja őket

Ugyan mindkdetten nagyon büszkék kapcsolatukra, környezetükben nem mindenki elfogadó velük szemben. A tinilány édesanyja például azzal vádolja a 48 éves férfit, hogy az elveszi lánya fiatalságát.

A szüleim megpróbálták pokollá tenni az életünket, és szétszakítani minket, de ez épp szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat.

Mint mondja, édesanyja és édesapja még most sem képesek teljes mértékben elfogadni a szerelmüket, ugyanakkor tolerálják azt, mert tudják, hogy lányukat boldoggá teszi a férfi.

Ez az egész kiváltotta nálam, hogy egyáltalán ne érdekeljenek a negatív megjegyzések, vagy hogy egyáltalán mit gondolnak rólunk. Remélem, hogy egy nap mindenki elfogadja a kapcsolatunkat, de egyelőre nem tartunk ott mondja a fiatal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993510
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192281_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Marozsán Fábián választ adott a nagy Grand Slam-kérdésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993510
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993510
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika