Aktuális

Megkérte a lakótársát a tanárúr, hogy vágja le a péniszét – az egész horrort közvetítették a neten

Bors

Létrehozva: 2021.03.01.

A tanerő a videó nézettségéhez kötötte, mennyi pénzt fizet a lakótársának a horrorisztikus tettért.

Forrás: YouTube

Rendkívül bizarr ügyben ült össze a bíróság Zaragoza városában, Spanyolországban: egy nyelvtanár ugyanis megkérte az egyik lakótársát, hogy vágja le a péniszét, az egész akciót pedig vegyék videóra – amit 2019 márciusában meg is tettek. 

Noha mindkét résztvevő állítja, hogy a horrorfilmbe illő csonkítás közös megegyezésen alapult, és a megcsonkított sem akar feljelentést tenni, a csonkító ellen hivatalból indítottak nyomozást.

Utcán találtak rá, vérző ágyékkal

A 25 éves, angoltanárként dolgozó brit Andrew B-re az albérlete környékén találtak rá, az utcán szédelegve, vérző ágyékkal. A lakásáról még aznap előkerült a levágott és gondosan nejlonzacskóba tett szerszám, amit végül a sürgősségin vissza is varrtak. A műtét sikeres volt, a nemi szerv funkcionálisan is működik – írja a Daily Mail

Az első hírek még arról szóltak, hogy a férfi magát csonkította meg, mivel nemi identitászavarban szenvedett – később azonban kiderült, a valóság ennél jóval brutálisabb.

Nézettséghez kötötte a fizetést

Valójában Andrew B a szobatársát, az amatőr rapper Aaron Beltrant kérte fel a csonkításra, valamint arra, hogy az egész akciót vegye fel és tegye ki az internetre. A tanárúr a fizaetséget is ahhoz kötötte, mennyien nézik majd meg a házihorrort. 200 és 2500 euró (70-900 ezer forint) közötti összegben állapodtak meg.

Beltran – aki a YouTube-ra Sanatorio del Atico néven tölti fel rapvideóit – egy 30 centi pengehosszúságú késsel vágta le a kérdéses testrészt. 

Ügyvédje a tárgyalás során azzal kívánja védeni őt:

a csonkolás beleegyezésen alapult, és a visszavarrt rész működésképes, így nem is történt maradandó kásokozás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika