Aktuális

A legtöbb korlátozást március végéig meghosszabbították Németországban

Bors

Létrehozva: 2021.03.04.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint egyelőre emelkedik a hétnapi fertőzésgyakoriság, és a napi új regisztrált fertőzöttek száma is.

Forrás: MTI

Március 28-ig meghosszabbították Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerda késő este elfogadott megállapodása szerint ugyanakkor

elindítanak egy öt szakaszból álló lazítási folyamatot, amelyet a járványhelyzettől függően nagyobb vagy kisebb lendülettel visznek előre.

Amennyiben az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság - az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma - 50 alá süllyed, nagyobb lépésekkel lehet haladni, ha 50 és 100 között van, kisebb lazítások jöhetnek.

Hogyha pedig a mutató egymás után három nap 100 felett van, működésbe kell hozni a megállapodásban vészféknek nevezett mechanizmust, ami azt jelenti, hogy vissza kell állítani a lazítási folyamat megindítása előtti összes korlátozást.

Eddig nem az 50, hanem a 35 alatti hétnapi fertőzésgyakoriság volt a  társadalmi és gazdasági élet legtöbb területét december közepe óta befagyasztó országos zárlat enyhítésének feltétele. Erről Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélés után elmondta, hogy a SARS-CoV-2-tesztelés úgynevezett antigén gyorstesztek tömeges alkalmazására épülő kiterjesztése és az oltási kampány előrehaladása révén nagyobb fertőzésgyakoriság mellett is lehet engedni a védekezési szabályok szigorúságából.

A menetrend szerint az első szakasz a fodrászatok március 1-jei megnyitásával és tartományi szinten bevezetett egyéb lazításokkal már el is kezdődött. A második szakaszban, március 8-tól országszerte megnyithatnak a kertáruházak, kertészetek, virágüzletek és könyvesboltok, a szoros testi kapcsolatot igénylő szolgáltatások területén pedig a fodrászatok után a kozmetikai szalonok és az autósiskolák is kinyithatnak. Ugyancsak március 8-től két háztartás tagjai közül a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva nemcsak ketten, hanem legfeljebb öten találkozhatnak.

A következő lépésben, 50 alatti hétnapi fertőzésgyakoriság mellett újraindulhat a kiskereskedelmi ágazat, megnyithatnak a múzeumok, állatkertek, botanikus kertek,  legfeljebb tíz ember együtt sportolhat a szabadban. Amennyiben a fertőzésgyakorisági mutató az 50 és 100 közötti sávban van, csak előre egyeztetett időpontban szabad felkeresni üzleteket, múzeumokat, és dokumentálni kell a látogatást, hogy követhető legyen egy esetleges fertőzési láncolat.

Két hét múlva, legkorábban március 23-án, majd újabb két hét elteltével, legkorábban április 5-én kezdődik a negyedik, illetve ötödik szakasz, amelyekben kisebb-nagyobb mértékben enyhítik a zárlatot a vendéglátás, a kultúra és a sport területén, így például kinyithatnak a vendéglők kerthelyiségei és a mozik, színházak, koncerttermek, rendre szigorú fertőzéshigiéniai óvintézkedések mellett.

A védekezés rendszerének további alakításáról március 22-én tanácskoznak a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint egyelőre emelkedik a hétnapi fertőzésgyakoriság, és a napi új regisztrált fertőzöttek száma is.

Az intézet csütörtöki kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 11 912 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 11 869-hez képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 64,70. Egy héttel korábban 61,70 volt.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt  2 471 942 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 71 240-re emelkedett Németországban.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek