Aktuális

Tündérszépek 2021 - Ganyecz Rebeka: Dominikán körbetáncoltak a fiúk

Hu-Zo

Létrehozva: 2021.02.14.

Ganyecz Rebeka 21 éves, bébiszetterként dolgozik és mellette hobbiként modellkedik. 

Egy két és egy öt éves gyerekre vigyázok. Fiatal koromban, tizennégy évesen rúdugróként országos bajnok voltam 2 méter 70 centivel. Egy barátnőm hívott atletizálni és nagyon beleszerettem. Sajnos tönkre ment a hátam és a gimi mellett nem is volt rá elég időm. 

A modellkedés 2016-ban indult, amikor Kulcsár Edina felkészítőtáborában volt.

– Jelentkeztem és sok hasznos dolgot tanultam. Tavaly én voltam a Konyhakiállítás reklám arca és 155 óriásplakáton szerepeltem. Szeretek a kamera elé állni. Legalább ötven alkalmon vagyok túl. Szeretem, hogy többféle dolgot kihoznak az arcomból, és más-más ember bőrébe bújhatok. Szeretek fotózni is, szívesen lennék Spanyolországban esküvői fotós.

Rebeka megbarátkozott a tükörrel.

Sokáig nem voltam megelégedve az orrommal, mert hogy túl nagynak tartottam, de most már azt mondom, hogy ez vagyok én és szeretem. Jó lenne, ha a hajam egy kicsit világosabb lenne, de szeretem a természetességet, ezért nem nyúlnék hozzá. Hétköznapokon nem sminkelek, ha megyek valahova, ez a feladat a barátnőimre hárul. Ők a szemhéjamat sminkelik és rúzst tesznek fel, mert nincs hozzá jó kézügyességem. 

Rebeka régóta kacérkodik a szépségversenyekkel, de mindig tologatta a jelentkezést.

Ennek most jött el az ideje. Nem csak a verseny, hanem a felkészülés is érdekel. A közeli barátaim és a családom tud róla. Jó lenne a huszonkettő közé bejutni. Sokan utánam fütyülnek, dudálnak az utcán, de jobban szeretem, ha valaki kedvesen odajön.Sok felé jártam már a világban. A 18. születésnapomat Dominikán töltöttem a szüleim segítségével. Ott körbetáncoltak a fiúk, úgy köszöntöttek fel.

Ezt ne hagyja ki!

Mutassa meg a szépségét, és legyen ön 2021 Tündérszépe! Tízmilliós összdíjazás, autóhasználat és modellszerződés vár a legszebbekre. Immár harmadik alkalommal hirdeti meg a Me­diaworks Hungary Zrt. a nagy sikerű Tündérszépek országos szépségversenyt, amelyre ezúttal is 16–29 éves hölgyek jelentkezhetnek a tunderszepek.hu-n február 14-ig. Saját fotókkal is lehet nevezni, de ha még nincs portfóliója, akkor segítünk, és profi fotóssal elkészítjük első saját fotósorozatát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714976108
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714976108
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat