Aktuális

Még az állatvédők is megdöbbentek: saját cicáját akarta megmérgezni az újpesti doktornő

Bors

Létrehozva: 2021.02.19.

Az idős asszony kijelentette, hogy ha a cicája még egyszer a házba piszkít, saját kezűleg mérgezi meg.

Forrás: Pexels.com

Bár azt hitték, hogy már minden döbbenetes és meglepő dologgal találkoztak, még az újpesti állatvédőket is sokkolta egy idős doktornő esete. Az asszony ugyanis kerek perec közölte az Állat és Természetvédelmi Járőrszolgálat újpesti munkatársaival: ő bizony saját kezűleg fogja megmérgezni a cicáját. 

– Azt hittük, már mindent láttunk, de ma bejött a telepre az az idős doktornő, aki napokkal ezelőtt közölte, hogy megmérgezi a macskáját – írta ki a szervezet Facebook-oldalára egyik megdöbbent munkatársuk. Meglepetésük csak akkor lett nagyobb, amikor a fiával együtt visszatérő asszony közölte: mégis kéri vissza a halálra ítélt cirmost. Közölték, hogy elviszik a cicát, mert depressziósak az udvari macskák, amióta nincs a lakásban ez a cica. De elmondta a cicának, hogy ha megint bekakil, tuti, lemérgezi– tették hozzá. Itt már a gyakorlott munkatársaknak is elgurult a gyógyszere, és megkérték a családot, hogy távozzanak. Mikor azonban azt hitték, hogy a helyzet már tényleg nem lehet rosszabb, a doktornő ismét meglepte őket.

Azt hittük már mindent láttunk, de akkor ma bejött a telepre az az idős doktornő,aki napokkal ezelőtt közölte,hogy...

Posted by Àllat ès Termèszetvèdelmi Jàrőrszolgálat Újpest on Thursday, February 18, 2021

– A vége az lett, hogy fogjuk be az udvari macskákat is inkább, mert végez velük is – olvasható a posztban. 

Úgy tudni, az állatvédők végül kimentek a helyszínre, azonban nem találtak ott cicákat, a náluk lévő macskát pedig természetesen nem adták vissza a gazdájának. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986020
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986020
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika