Aktuális

Körömlakklemosóval akarta megölni szállásadóját egy férfi Tiszakécskén

Bors

Létrehozva: 2021.02.03.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2019. október 14-én éjfél után felgyújtott egy tiszakécskei munkásszállót, hogy megölje a szállóban alvó tulajdonost.

A többszörösen büntetett előéletű férfi 2019 szeptemberétől egy tiszakécskei munkásszállón lakott. A szállóban lakott a barátnője, de az emeleten, külön lakrészben élt a szálló tulajdonosa is a családjával.

A férfi kisebb munkákat is elvégzett a tulajdonos részére.

A beszélgetéseik alapján azonban a vádlott azt gondolta, hogy a sértett bele akar szólni az életébe, ezért megharagudott rá. 2019 októberének első felében el is határozta, hogy megöli őt úgy, hogy felgyújtja a szállót.

A vádlott ehhez vett két flakon körömlakklemosó folyadékot, amiről tudta, hogy tűz- és robbanásveszélyes.

2019. október 13-án este kikísérte a buszmegállóba a dolgozni induló barátnőjét, majd a szállóban összepakolta a dolgait. Miután mindenki elaludtak, éjfél után az egyik szobában az egyik flakon körömlakklemosót az ágyra öntötte, végigfolyatta a bejárati ajtóig, majd öngyújtóval meggyújtotta.

A vádlott a másik flakon tartalmát pedig a közös konyhában lévő étkező- és billiárdasztalra öntötte és meggyújtotta.Azt is tudta, hogy a konyhában van két PB gázpalack, amiket így akart felrobbantani.

Mielőtt még a körömlakklemosót szétöntötte volna – az emeleti folyosón lévő poroltó készülékeket is elrejtette, hogy megnehezítse a tűz oltását.

Ezután – tudva azt, hogy az emeleti szobákban a tulajdonoson kívül másoik is alszanak – elhagyta az épületet a holmijával együtt. A szobában a tűz elharapózott és átterjedt más szobák tetőszerkezetére, míg a konyhában a tűz elhamvadt.

A tűz áramkimaradást okozott, ami miatt az egyik lakó észrevette a tüzet, riasztotta a többi lakót és nekikezdtek az oltásnak. A telefonon értesített tűzoltók pedig gyorsan megfékezték a tűz tovaterjedését. Ha tüzet nem oltották volna el időben, úgy a terjedő lángok és füst miatt a szállóban alvó személyek meghalhattak volna

A gyújtogatót a rendőrök még aznap őrizetbe vették, írja oldalán az Ügyészség.

A letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő férfit a főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember életét veszélyeztetve, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és közveszélyokozás bűntettével vádolja. A főügyészség a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyház és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715061312
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715061312
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715061312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715061312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715061312
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?