Aktuális

Döbbenetes vallomás: Egy 105 éves koronavírus-túlélő szerint ez az egy dolog segített neki kigyógyulni a betegségből

Bors

Létrehozva: 2021.02.25.

Az idős nő túlélte a spanyolnáthát, két világháborút, most pedig a koronavírust. Mint mondja, nem mindennapi szokása segítette a gyors felépülést.

Forrás: YouTube

Kisebb pánik kerekedett a 105 éves Lucia DeClerk körül, miután kiderült: második oltása után koronavírus-tesztje pozitív eredményt hozott. Az idős nő épp születésnapját ünnepelte aznap, amikor megérkezett a rossz hír.

DeClerk már túlélte a spanyolnáthát, két világháborút, de három férje és egyik fia halálát is.

A New Jersey-i idősek otthonában élő hölgy egyébként ápolói szerint rendkívül éles elmével rendelkezik még ma is: mint mondja, rettenetesen viselte, hogy a kéthetes karanténidőszakát egyedül, szobájában kellett töltenie. DeClerk szerint a hosszú élet titka nem más, mint az ima, a jó ételek, és a megfontolt életmód – mondta egy New York Timesszal készült interjúban.

Ami a koronavírust illeti, a 105 éves nő szerencsére csak kevés tünetet produkált, két hét után pedig gyógyulttá nyilvánították. DeClerk elmondta: gyors felépülését furcsa szokásának köszönheti, ami során minden reggel elfogyaszt kilenc szem ginbe áztatott mazsolát.

Töltsön meg egy befőttesüveget mazsolával, öntse fel ginnel, és hagyja állni kilenc napig!

– árulta el a nő a csodaszer titkát.

DeClerk nem mindennapi rituáléit nem csak a gines mazsola alkotja: rendszeresen issza az aloe vera levét, illetve szódabikarbónával mos fogat.

Az idős hölgy családja – ami két fiából, öt unokájából, 12 dédunokájából és 11 ükunokájából áll – már becenevet is ragasztott rá: mint mondják,

ő a 105 éves nagymenő, aki túlélte a koronavírust.

Ezt olvasta már?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192625_auto_resized.jpg
origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714999210
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714999210
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714999210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714999210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya