Aktuális

Brutális hatással van az extrém hideg a szervezetre

Bors

Létrehozva: 2021.02.13.

A lehűlés halálhoz is vezethet, de nem ez az egyetlen negatív hatás, amit most, a szibériai hidegben szervezetünknek el kell viselnie.

Forrás: UNSPLASH

Talán le sem kell írni, úgyis érzi mindenki a saját bőrén is, hogy farkasordító hideg van, és Németh Lajos meteorológus szerint ez pár napig nem is lesz másképp, marad a szibériai hideg. Mínuszrekordok dőlhetnek meg, éjszakánként bőven mínusz 10 fok alatt van a hőmérséklet még a városokban is.

nem csak a fagyhalál leselkedik a szervezetre

Ilyen extrém hidegben nem a fagyhalál az, amitől a leginkább tartani kell, bár az is könnyen és hamar bekövetkezhet. Sőt, a webbeteg.hu írása szerint már 10 -14 fokos környezet is akár halállal végződő lehűléshez vezethet.

valószínűbb a fagyási sérülés

A szervezetünk érösszehúzódással, izommunkával, didergéssel védekezik a zimankós időben. Még kellemesnek érzett hőmérsékletnél is fülünk, orrunk, kezünk és lábunk veszélyben lehet, a helyi lehűlés akár fagyási sérülést okozhat - írják.

Bizonyos gyógyszerek is, melyek gátolják a központi idegrendszer, így a hőszabályozó központ működését, illetve azok a szerek, amelyek a védekező mechanizmusokat blokkolják, fokozzák a kihűlés veszélyét.

Az alkohol csökkenti a hidegérzetet és kikapcsolja a szervezet hideg elleni védekező mechanizmusait, így a „lélekmelegítő” pont ellenkező eredményre vezet, ha hideg időben alkoholfogyasztás után a szabadban vagy fűtetlen helyen tartózkodunk.

Így hat a tartós hideg a szervezetre

A már fentebb említett érösszehúzódás és izommunka ugyan pillanatnyilag felmelegít, ám ha hosszú ideig kénytelen így védekezni a szervezet a hideg ellen, az káros következményekkel jár: a tartós érszűkület következtében sérül az adott területek oxigén- és tápanyagellátása. A legkisebb erekben vérrögök keletkezhetnek, melyek az adott erek elzáródásához, a keringés megszűnéséhez és végső soron szöveti elhaláshoz vezetnek.

A hideg levegő belégzése is veszélyes

Mint a végtagok esetében, a hideg levegő belélegezve a tüdő ereiben is érszűkületet okoz, így viszont összességében romlik az összes sejt oxigénellátása.

Az asztmások különösen rosszul érezhetik magukat ilyenkor, ugyanis a hideg levegő irritálja a tüdőt. Ezért semmiképpen ne lélegezzen szájon át, csak és kizárólag orron át, akkor ugyanis több esélye van legalább kissé felmelegedni a levegőnek, mielőtt a tüdőbe ér.

Szívbetegek a legnagyobb veszélyben

A szív- és érrendszeri betegségben szenvedők különösen veszélyben vannak az extrém hidegben: a rossz vérkeringésű területek amúgy is nagyon érzékenyek a hidegre, a koszorúérbetegeknél a mellkast ért hideg hatás anginás rohamot is okozhat.

gyakoribb a migrén

A hőmérsékletcsökkenés légnyomáscsökkenéssel is jár, ami arra hajlamosaknál arcüregproblémákat, illetve migrént generálhat - magyarázzák a hazipatika.hu oldalon.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák