Aktuális

Vádat emeltek a három kamasz ellen, akik felgyújtották a Ráday utcai kollégiumot

MTI

Létrehozva: 2021.01.05.

Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy ember meghalt.

Forrás: MTI

A fővárosi főügyész kedden az MTI-vel közölte:

vádat emeltek az ellen a három fiatalkorú ellen, akik 2019 januárjában "időtöltésből" felgyújtottak egy matracot a Ráday utcai kollégiumnál; a tűz szétterjedt az épületben és egy ember halálát okozta.

Közleményében Ibolya Tibor kiemelte: az ügyészség börtönbüntetést indítványoz a fiatalokkal szemben.

A vádirat szerint a fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk 16 éves volt, 2019. január 23-án délután kitalálták, hogy felgyújtanak valamit. Ehhez acetont vásároltak és leszakítottak egy darabot egy köztéri plakátból. Amikor a IX. kerületi Markusovszky térre értek, meglátták a Ráday utcai kollégiumnak a tér felé eső, használaton kívüli bejáratát, aminek egy matrac volt nekitámasztva. A fiúk elhatározták, hogy ezt gyújtják fel. Azért, hogy járókelők ne legyenek a környéken, az esti órákban gyújtották fel az ágybetétet úgy, hogy az egyik 15 éves lelocsolta acetonnal és a 16 évestől átvett öngyújtóval felgyújtotta. A matracot társai takarásában gyújtotta meg.

A matrac azonnal lángra kapott, a fiúk elszaladtak. A tűz felhevítette a bejárat fémajtaját, az pedig meggyújtotta a túloldalán levő bútorzatot. A lángok szétterjedtek az épületben, és közveszély keletkezett - írta a főügyész. Hozzátette: az egyik kollégiumi szobában tartózkodó férfi későn észlelte a tüzet, majd menekülés közben a forró levegő belélegzése miatt összeesett és életét vesztette. A kollégiumból, valamint a mellette lévő társasházból összesen 140 embernek kellett kimenekülnie, az épületet a tűz után el kellett bontani.

A rendőrök pár nappal később, január 31-én elő is állították a három fiatalkorút, majd a nyomozást lefolytatták.

A Fővárosi Főügyészség a három fiatalkorúval mint társtettessel szemben halált előidéző közveszélyokozás miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre és tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Ibolya Tibor rámutatott: a vád tárgyává tett bűncselekményt a törvény felnőttek esetén öttől húsz évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. Azonban a bűncselekmény elkövetésekor tizenhatodik életévét be nem töltött fiatalokra legfeljebb 10, a tizenhatodik életévét betöltöttre legfeljebb 15 év szabható ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185848_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714997412
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714997412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714997412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714997412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika