Aktuális

Íme a tökéletes recept – Soha többé nem készíti máshogy a sütőtököt!

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.01.06.

Noha sokan elsősorban őszkor veszik elő, még javában árulják a zöldségesek a sütőtököt. Bizonyára akadnak, akik csupán önmagában fogyasztják ezt a rendkívül egészséges és tápláló zöldséget, pedig nem csak kiváló, de fantáziadús fogásokat készíthetünk belőle.

Töltött vagy rakott sütőtök

Az első művelet a töltelék elkészítése: Két nagy fej hagymát nagyon apróra vágunk, és hozzáadunk néhány gerezd zúzott fokhagymát. A kettőt együtt addig pároljuk vajon, míg pirulni nem kezd. Enyhén sózzuk és meghintjük fehérborssal. Adunk hozzá 10 dkg apróra vágott húsos szalonnát, és ha pirulni kezd, következhet a 30 dkg darált hús.

Egy deciliternyi húslevessel felöntjük, és hagyjuk, hogy a lé elfőjön. Nem kell a húsnak teljesen puhának lennie, hiszen a ragu még egy fél órát a sütőben fog tölteni.

A hagymás húst felöntjük két deciliter tejszínnel, majd hozzákeverünk néhány fej vékony szeletre vágott és külön serpenyőben megpirított gombát.

Ízlés szerint a pucolt sütőtököt vagy kockákra vágjuk, és egy sütőtálban a raguval váltva rétegezzük, míg el nem fogy, vagy a kettévágott , kivájt tökbe, a mag helyére tesszük a húst.
Mindkét esetben megszórjuk sajttal és 180 fokon készre sütjük.

Bundás sütőtök

Igen sűrű palacsintatésztát készítünk. A masszához adunk fehérborsot, curryt és apróra vágott petrezselymet. A pucolt sütőtököt fél centi vastag szeletekre vágjuk, majd a masszával való bevonás után bő, forró olajban megsütjük.

Kiváló hozzá a kapros zöldborsmártás: Vajon lisztet pirítunk, majd felöntjük tejszínnel. Megszórjuk frissen őrölt zöldborssal, és hozzáadjuk a finomra vágott kaprot. Sózzuk, majd addig kevergetjük, míg egy kellemesen folyós, de nem túl híg mártást kapunk. Szükség szerint adunk még hozzá tejszínt vagy lisztet.

sütőtök-variációk

A héjas sütőtököt darabokra vágjuk, majd elhelyezzük egy tepsiben. A legtöbben natúran tolják be a sütőbe, pedig sokkal több a lehetőség ebben a zöldségben.

Sokkal finomabbra sül, ha enyhén megsózzuk és egy kevés cukrot is hintünk rá. Ugyancsak remek vacsorát nyerünk, ha sózás után lekenjük mézzel, és száraz csilivel ízesítjük. Jót tesz a töknek a narancslé, de kiválóan illik hozzá a rozmaring is.

Ne féljen a héjától!

Sokan tartanak a sütőtök megpucolásától, pedig a művelet két egyszerű eszközzel pofonegyszerűvé tehető: a héjától krumplihámozóval foszthatjuk meg a legegyszerűbben és balesetmentesen. Miután hosszában kettévágtuk, a magokat egy kanállal célszerű teljesen kikaparni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192283_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres csaták vannak több fronton, a Krímet rakétákkal támadják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről