Aktuális

Halálos késelés Törökszentmiklóson: a begőzölt nagypapa felesége szökése után unokája fejét akarta levágni

Bors

Létrehozva: 2021.01.31.

Unokáit és barátait is túszul ejtette, egyiküket pedig le is szúrta az a törökszentmiklósi nagypapa, aki teljesen bekattant, miután felesége meglépett tőle.

Forrás: Pexels.com

A férfi, két unokája, felesége és barátaik együtt indultak el aznap, hogy meglátogassák a férfi fiát az egyik börtönben. A balhé a hazafelé tartó úton tört ki, amikor a nagypapa módszeresen vedelni kezdett a kocsiban, aminek a végére már olyan kibírhatatlanul viselkedett, hogy egy törökszentmiklósi kisboltnál a felesége egészen egyszerűen faképnél hagyta. 

A már hulla részeg és amúgy is agresszív férfi ezen aztán méginkább felpaprikázta magát, mindenkit a házába ráncigált, és az unokáit és a barátait is túszul ejtette bent, miközben unokájával közölte: ha nem sikerül valahogy hazacsábítani a nagyanyját, akkor levágja a fejét. A riadt gyerek megpróbálta tárcsázni a nagyszülőt, aki azonban nem vette fel a telefont, a nagyapja pedig ettől végképp elvesztette a kontrollt: felkapott egy korábban az asztalra készített, hatalmas, 27 centis kést, és szó nélkül hátba szúrta vele a sikoltozó unokák előtt a közös barátjukat. 

A férfi feje ekkor valamelyest kitisztult, mikor ugyanis meglátta, hogy barátja mennyire vérzik, elengedte túszait, áldozatát pedig orvoshoz küldte. Oda azonban nem jutott el, ekkor ugyanis már élet és halál között lebegett, azonnal mentőt kellett hozzá hívni, és csak a gyors segítségnek volt köszönhető, hogy végül megmenekült a biztos haláltól. 

Az elborult nagypapát az eset után letartóztatták, szerdán áll bíróság elé. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715028013
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715028013
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715028013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715028013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?