Aktuális

Egy hónapos, országos karantént rendeltek el Portugáliában

Bors

Létrehozva: 2021.01.14.

Szigorú országos karantént vezetnek be Portugáliában péntektől a koronavírussal fertőzött emberek számának hirtelen emelkedése miatt - jelentette be António Costa portugál miniszterelnök szerdán késő este az RTP közszolgálati televízió műsorában.

Forrás: AFP

A szigorított karantén nagyban hasonlít ahhoz, mint amit a délnyugat-európai országban vezettek be a járvány kitörésének kezdete idején.

Az emberek péntektől csak élelmiszervásárlás és munkavégzés céljából, illetve egészségügyi indokokból hagyhatják el otthonaikat. Costa szerint az intézkedés egyelőre egy hónapig lesz érvényben, ugyanakkor 15 nap múlva felülvizsgálhatják.

Ne gondoljanak a kivételekre, hanem az egyszerű főszabályra, mindannyiunknak otthon kell maradni

- hangoztatta Costa.

A miniszterelnök szerint a vírus első hulláma idején bevezetett karanténnal szemben az iskolák most nyitva tarthatnak. Az embereknek viszont lehetőség szerint távmunkában kell dolgozniuk.

A kormányfő kiemelte, hogy a labdarúgó-mérkőzések is folytatódhatnak, igaz, nézők nélkül. A nem létszükségleti cikkeket árusító üzleteknek viszont be kell zárniuk.

Veszélyes időket élünk, de növekvő reménnyel

- mondta Costa egyrészt a fertőzöttek nagy számára, másrészt az oltókampány megindulására utalva.

Portugáliában november 9. óta van érvényben egészségügyi veszélyhelyzet, de a karácsonyi ünnepekre enyhítettek a korlátozásokon, majd az év végére ismét szigorítottak. A veszélyhelyzetet a parlament január végéig elsöprő többséggel meghosszabbította.

A mintegy tízmillió lakosú délnyugat-európai országban az utóbbi 24 órában 10 566 új fertőzöttet azonosítottak. A Publico helyi hírlap szerint ez újabb szomorú rekord. Portugáliában eddig 507 108 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 8236-an elhunytak a kórban.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legutóbbi adatai szerint az elmúlt két hétben 100 ezer lakosra átlagosan 517 újabb eset jutott Portugáliában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067913
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067913
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194535_auto_resized.jpg
travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195639_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?