Aktuális

Azért plasztikáztat, hogy nevelt fia azután is kívánatosnak tartsa, hogy teherbe ejtette

Bors

Létrehozva: 2021.01.14.

Gyakorlatilag nincs olyan ember, akit ne akasztana ki az a 35 éves nő, aki saját nevelt fiával jöttössze és esett tőle teherbe. A bizarr pár ráadásul azt is elárulta: a plasztika is része annak, hogy megtartsák a tüzet botrányos kapcsolatukban.

Ne is próbálja meg megérteni, mi vesz rá valakit arra, hogy lefeküdjön a saját nevelt fiával, akit kiskora óta ismer, ráadásul teherbe is essen tőle! Nem állítjuk, hogy mi megértettük a most 35 éves orosz nő indítékait – így inkább csak beszámolunk az (igencsak bizarr és botrányos) eseményekről.

Nevelt fiát vette el a nő

A 35 éves Marina Balmasheva szinte egész életében ismerte mostani férjét, a 21 éves Vladimir "Vova" Shavyrint – ő ugyanis exférje fia. Marina hétéves kora óta nevelte Vovát, amikor azonban a fiú két évvel ezelőtt tanulmányai végeztével hazatért, megváltozott a kapcsolatuk.

Nagyon.

Marina hamarosan szakított a fiú apjával, Alexey Shavyrinnal, aki a mai napig képtelen felfogni, hogy volt neje és fia összeszűrte a levet – méghozzá az orra előtt.

A férfi állította: a nő csábította el a fiát, akinek azelőtt nem volt még barátnője, így "könnyű préda volt" és sebezhető. A hűtlenséget még elnézte volna a feleségének, azt azonban már nem, hogy kivel csalta meg.

Nem szégyelltek szexelni akkor is, amikor itthon voltam! – nyilatkozta dühösen.

Marina és Vova a nyáron már össze is házasodtak, sőt, a nő hamarosan megszüli első közös gyermeküket. Minderről rendszeresen posztol közel 600 ezres Insta-oldalán is.

Plasztikáztat, hogy kívánatos maradjon

A terhes Marina Balmasheva nem rejti véka alá, hogy plasztikai sebész segítségét is igénybe vette, hogy fiatal férjének – volt nevelt fiának – kívánatos maradjon – írja a brit Mirror

A nő azt is elárulta: noha rendkívül szerelmes, azért kötöttek házassági szerződést. Tudja, hogy jelenleg kábé minden költséget ő áll, hiszen a fiú még csak most lépett be a felnőttkorba.

– Mindketten pontosan tudjuk, ki mennyit keres. Tudtam, mire vállalkoztam, és ő is... Egyszerűen terelgetem és támogatom – magyarázta a nő, egyértelműen tisztázva: nem kívánja eltartani a nevelt fiából szeretőjévé, majd pedig férjévé előlépő fiatalt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715023214
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715023214
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715023214
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715023214
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715023214
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?