Aktuális

Szörnyű tragédia! Biztonsági kamera rögzítette, ahogy ikertesója után halt egy kétéves fiú - 18+

Bors

Létrehozva: 2020.12.05.

Utolsó erejéig küzdött az életben maradásért a kétéves ikerpár.

Belefulladt a család medencéjébe egy kétéves ikerpár. Az egyik fiú beleesett a vízbe, testvére ki akarta menteni, de mindketten meghaltak.

A rendőrség nyomozást indított a kis Sebastian és Ethan halálának az ügyében, akiket a dél-afrikai Durbanban található otthonuk medencéjében találtak meg holtan. A kiérkező mentők ugyan még próbálták újraéleszteni őket, de az életüket már nem sikerült megmenteni.

A fiúk nagyapja, Ivan Ikes azt mondta, a unokáira éppen dadus vigyázott, amikor a szörnyű tragédia történt. Kiszöktek a házból, és kinyitották a kaput, ami a medencéhez vezetett. 

Az esetet a ház biztonsági kamerája is rögzítette. A helyi média szerint a kapu kinyitása után az egyik fiú beleesett a medencébe. Testvére előbb mutatta neki, hogy jöjjön ki, majd utána ugrott, hogy kimentse. Végül azonban egyikük sem tudott kimászni a medencéből, egy ideig még a tisztítóberendezésbe kapaszkodtak, ám amikor elfogyott az erejük, belefulladtak a vízbe.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979113
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178985_auto_resized.jpg
life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979113
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat