Aktuális

Fájt a feneke, 9 centis daganatot szedtek ki a gyönyörű nőből

Bors

Létrehozva: 2020.12.23.

Először kinevették a barátai, amikor megtudták, mi a baja.

A 32 éves brit Jenny Sumner barátaival volt egy szórakozóhelyen, amikor furán kezdte magát érezni. Először azt hitte, csak valami rosszat evett, vagy az alkohol kavarta fel a gyomrát, de végül annyira rosszul lett, hogy haza kellett mennie lepihenni. 

Egy idő után a fenekem elviselhetetlenül fájni kezdett, elképzelni sem tudtam, mi lehet a bajom – emlékezett vissza a fiatal nő, akit barátai először kinevettek, amikor kínos tüneteiről panaszkodott.

Orvosa azonban már komor arccal közölte idén augusztusban az asszonnyal a rettenetes diagnózist, miután Sumner kivizsgáltatta, mi okozza szörnyű kínjait. 

Kiderül: a fiatal nő ánuszában egy 9 centiméteres daganatot találtak, ami más átterjedt minden környező szövetébe, így a méhét is megtámadta. Sumner kezelését néhány napon belül megkezdték, aminek köszönhetően jó esélye van az életben maradásra. Ezért azonban súlyos árat fizetett, a terápia miatt soha többé nem lehet már gyereke természetes úton. Mielőtt megműtötték volna, Sumnernek sikerült elmennie nőgyógyászához is, és lefagyasztatott a petéiből, hogy ha egyszer úgy dönt, gyereket vállal, béranya segítségével lehessen. Testvére megígérte, ha eljön az ideje, ő kihordja helyette a babáját. 

Közzétette: Jenny Sumner – 2020. november 25., szerda

Szerencsés vagyok, hogy ilyen támogató családom és barátaim vannak. Pozitívan látom a jövőmet és tudom, hogy meg fogok gyógyulni –mondta a nő, akinek még most is olyan erős fájdalmai vannak, hogy sztómazsákot kell viselnie.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195951_auto_resized.jpg
vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086819
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086819
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086819
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086819
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?