Aktuális

Döbbenet: Engedte, hogy lógjon a suliból, most százmilliókat keres a gyerek a videójátékkal

Bors

Létrehozva: 2020.12.11.

Jól döntött az édesanya.

Akár napi 12 órát is e-sporttal tölt otthon az a 16 éves sunbury-i tini, akinek anyukája maximálisan támogatja őt ebben. A Benjy Fish nevű fiatal Fortnite-os karrierje elképesztő pénzt hoz a házhoz:

már 500 ezer fontot, azaz közel 200 millió forintnyi összeget keresett vele.

Fish épp csak betöltötte a 15-öt, amikor elkezdett játszani a játékkal, majd első nekifutásra meg is nyerte a világbajnokságot, amelyet 75 ezer fonttal, vagyis körülbelül 30 millió forinttal díjaztak. A tini édesanyja azért osztotta meg történetüket a nyilvánossággal, hogy megpróbálja átformálni az általánosan rossz véleményt a videójátékokról.

Otthoni tanulásra váltottunk, hogy több ideje maradjon játszani. Sok verseny ugyanis esténként, vagy éjjelente zajlik – mondta az édesanya, Anne.

A tini egy korábbi térdprobléma miatt le kellett, hogy mondjon sportkarrierjéről, ám azóta a világ legsikeresebb Fortnite-játékosai közé lépett, akit több millióan követnek Instagramon. Fish elképesztő keresetével komoly célt tűzött maga elé.

Egy házat szeretnék venni a családomnak. Amióta nyolchónapos koromban elhunyt az édesapám, albérletben lakunk, ezért nagyszerű lenne, ha segíthetnék

– magyarázta a tini.

Fish édesanyja egyébként e-sport-mentorként tevékenykedik, és mint mondja, az e-sport rengeteg utat képes megnyitni a gyerekek jövőjével kapcsolatban.

Főként a gyerekek videójátékra való igénye miatti megbélyegzéssel foglalkozom. Sokan nem tudják, hogy elképesztő mennyiségű készséget ad az e-sport: a gyerekek megtanulhatnak általa vezetőként működni, és a csapatszellemet is fejleszti – részletezte a tini édesanyja.

Csak kisebb hányadukból válik professzionális játékos – de ez a hagyományos sportoknál is pont így van. Egy egész infrastruktúra épült az e-sport köré, ami számtalan lehetőséget ad, a gyerekeknek, mindemellett felkészíti őket a jövőbeli karrierjükre – tette hozzá.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715037312
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715037312
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715037312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715037312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?